KÁLMÁN A SÖMÖR
2
Duzzadtak a vitorlák, fogyott a rum s a szárított hús, a szakács tálaláskor bőségesen meghintette aszkorbinsavval, skorbut ellen, habár a fedélközben nagy faládákban egész paprikaültetvény hajózott Tokió felé. Tulajdonosa, Takamura Hosiharakiri a budapesti virágpiacon szerezte be növényeit. De nem csupán ezeket vitte magával, ott utazott a lábai között tizenhét virgonc sömör. Közöttük is a legbecsesebb, cafatjaiból feltámadott pöttömsömör, akinek társai tiszteletből a Kálmán nevet adták, maguk sem tudva, hogy ezzel egy középkori szent vértanúra emlékeznek.
Ő volt, aki a török erős túlereje ellenére bátran mérte a bútorszövetet a heti vásáron. Nem is tehetett mást, hiszen végelgyengülésben kornyadozó apja kiátkozással fenyegette meg, ha négy nap alatt el nem adja a felhalmozott készleteket. Iparkodott Kálmán, de a piac bezzeg pangott, a férfiak csatába vonultak, az asszonyok pénz híján otthon darvadoztak, csupán Timót, a koporsókészítő prosperált, busás haszonnal részesedve a háborúság számára igen kedvező áldásaiból.
No meg az ingatlanügynökök jártak jól, rettenetesen nagy igény jelentkezett parcellázott, temetőnek való földterületek iránt. Fel is vásároltak mindent, szántót, erdőt, mezőt, még a cigányok ganédombját is hatalmas jutalékkal adták tovább.
Kálmán haldokló, de annál rafináltabb papája, Erősakaratú, Henkel minőségű Árpád jól tudta, miért hajszolja fiát, óriási üzletet szimatolt. S amikor negyednapon degeszre tömött pénztárcákkal hazatért egyetlen, elcsigázott Kálmán fia, tíz perc pihenőt engedélyezett számára, amelyből kettőt a feleségére pazarolhatott. De aztán uzsgyi! ugrania kellett a lóra, s annak halálában vágtáznia Budára, igazságos és tekintetes Walter uraság portájára (1016 Fém utca 2–4. MTI porta).
E sváb uraság korábbi háborúkban szerzett jelentős érdemeket, például erősen védte Szarajevót, s ezért a királytól házat, kertet, veteményest és fele szarvasmarhákat kapott. Az öreg Árpád még fénykorában sűrűn üzletelt vele, közösen járták a lokálokat, együtt lóversenyeztek, s kétszer még kiutaztak Montanába is, hogy irdatlan, nem éppen tisztességesen szerzett vagyonukat teljes nyugalomban eloszthassák, s mindjárt el is rejtsék.
Nem is volt Kálmán kiküldetésének egyéb célja: a vászonügyleten felgyűlt pénzből, a korrupt Walter segedelmével USA vízumot kellett szereznie. Ez könnyedén sikerült is, tekintve, hogy az amerikai konzul drogkészleteit éppen Walter tartotta karban. Az engedély tehát huss, meg is íródott.
Akkor a sváb svihák sebtében térképet skiccelt Kálmánnak a kincs pontos helyéről.
-- De jól vigyázz! Az erdőt hatalmas átkok védik, csakis perfekt morze-tanfolyam könnyítheti dolgod – s avval be is íratta a kissé bamba fiút saját informatikai szakiskolája tandíjköteles kurzusára.
Kálmán már a negyedik szemesztert taposta, amikor híre érkezett apja halálának.
-- No, fiam, egy újabb félév vasúti zászlójelekből, és indulhatsz ámerikába.
-- Nem a -- nyökögte a fiú --, idesapám temetőbe kísérem.
-- Te csak ne aggódj a vén pojácáért, bizton tudom, csak engem akar átverni, hogy ne kelljen
kifizetnie a tanulmányaidat. Egyet se félj, amíg az öreg Walter a pártfogód.
Kínkeservvel telt az utolsó tanév, Kálmán kifejezetten ügyetlen, zászlókkal is csak dadogni volt képes.
-- Elég lesz, fiam -- elégelte meg a szerencsétlenkedést látván a seftes. -- Még ma elindulsz, itt a repülőjegyed, de ne ülj az ablak mellé.
Kálmán, készletei megcsappanván, iránytaxival hajtatott a repülőtérre. Ment is minden prímán, egyedül mentora tanácsát szegte meg a botor gyermek. Tizenhét zacskót rondított tele, két fél bárányt pedig, amit még a portán tömött magába némi rebarbara kompót kíséretében, egyenesen a pilóta vállapjára okádott.
Az eredmény katasztrofális volt, a gép kényszerleszállást hajtott végre Kuala Lumpur rendezőn, ahol a gyomorrontott fiatalembert karanténba helyezték. Az ápolók csupán méternyi vastag üvegablakon át voltak hajlandók tárgyalni vele, no persze vasúti zászlójelekkel. Kálmán ostobán bámulta a számára teljesen érthetetlen hadonászást, majd két öklével morzézott vissza nekik. Ezt viszont amazok nem értették, így aztán teljes volt a zűrzavar.
Végül a hatóságok sürgönyöztek Budára. Walter rosszmájúan kacagott.
-- No, ezt a maflát kipipálhatom -- dörmögte a bajsza alatt, ahogy a telexet olvasta.
De korán örvendezett. Négy kemény év alatt Kálmán -- az üvegkaranténban rejtegetett -- nehézkesen, de csak megtanulta a helyiek nyelvét. Tizenkét napig össze-vissza integetett, mire ráeszmélt, hogyan kérhet vizet. S innen már egyenes út vezetett az alapfogalmak elsajátításához. Negyven nap éhezés után kevéske levesport is szórtak vizébe, amelyet ő egy ötletes tábori fatűzhely segítségével felforralt, s némi zsebpiszok felhasználásával remek levest rittyentett. Jóindulatúan kínálta őreit, akik eleinte bizalmatlanul ízlelgették a híg, barnássárga löttyöt, ám csakhamar csodájára járt az egész reptér.
Sírva könyörögtek a receptért, de ő oroszlánként védte találmányát. Még kilenc évig, immár saját étterem hálózat tulajdonosaként etette a malájokat, csupán a tamil szeparatisták folytonos támadásai elől volt kénytelen visszatérni hazájába.
A repülőtéren atyai pártfogója, a jócskán elaggott Walter várta. Felkarolta az élelmes kölyök -- aznap töltötte ötvenhetedik életévét – remek üzletét, s az egész királyi vár területén felvásárolta az alkalmas boltokat, hogy helyettük gyorséttermeket telepítsen.
Dőlt a lé, s ezt persze Árpád, a türelmetlen atya is megtudta, sebtében kocsit fogadott és kilenc gyötrelmes nap múltán már a portán parolázott üzlettársával. Este azonban szóba került a montanai kincs. Reggelre pedig készen állt a terv.
Kálmánt alaposan lehegesztett kapszulában, orbitális pályán a sztratoszférába juttatják. A visszatérés ívét egy tanult számvető diák ókumlálta ki.
Hogy, hogy nem, a hosszas számolgatás ellenére Kálmán kapszulája végül is Révfülöpön csapódott a földbe, egészen pontosan özvegy Robinson Crusoe-né veteményesében, teljességgel letarolva az eprest. A harcias matróna hatalmas husángot ragadott, s azzal csapott a fémszörny tetejére több ízben. Kálmán, ablak nem lévén, azt hitte, megérkezett Montanába, s most a fogadó bizottság értesíti erről morze-jelekkel. Előkapta keleten is hasznára váló összecsukható tűzhelyét és gyors mozdulatokkal felnyitotta járművét a varratnál.
Amikor az özvegy meglátta a bamba képű kalandort, azonnal kivetette rá hálóját, majd föl is akasztotta a kemencesutba.
-- Száradj csak, beste pokolfajzat, húsvétra felfüstöllek, aztán mehetsz a levesbe.
Kicsinkén múlott akkor Kálmán élete, alig kerülte el a vértanútlanságot.
Szerencsére a diák, bár ügyetlenül számolt, szerelt műholdas helyzetmeghatározót az utas köldökébe, így kétnapos vágtában meg is érkezett az özvegy házához egy komplett Rambó-brigád, s könnyedén, véráldozat nélkül kiszabadította a sivalkodó foglyot.
Robinson „özvegye” a polgármestertől vehette át fájdalomdíj gyanánt A.A.Milne Micimackójának babérokkal koszorúzott középkeresztjét, valamint egy jókora parasztsonkát, amelynek érdekében újabb özveggyel gyarapodott Révfülöp.
Kálmán újraindítását tudós urak, akadémikusok, kvantumfizikusok és asztroantropológusok tervezték meg. Röpke három hét alatt elkészült az új kapszula is, immár ablakokkal ellátva, vezeték nélküli csengővel felszerelve, biedermeier tálalóval kiegészítve, pipatóriummal aládúcolva.
A fellövést pontosan délben hajtották végre, s hála a szakavatott segítségnek, Kálmán kilenc perc múltán egyenesen Winston Smith, montanai farmer szénapadlásán landolt. A remek térkép nyomán gyerekjáték volt rálelni a kincsre, csupán egyetlen dolog hátráltatta a kalandos utazás sikerét.
A hajdani pagony helyén óriási duzzasztógát éktelenkedett, háromszázezer trilliárd köbméternyi víz zárta maga alá a hajdani rejteket.
Ekkor Kálmán keresett egy postahivatalt és sürgönyözött Budára. Két nap múlva érkezett rá válasz: „Gyere haza ahogy tudsz, nem segíthetünk.”
Hat hosszú évig bolyongott hazafelé, kétszer lábszár-, háromszor hajótörést szenvedett, találkozott a révfülöpi özvegy férjével, aki egy szigeten pompásan berendezkedett, fekete rabszolgájával esténként rablórömizett, Kálmán unszolását, hogy térjen haza, elutasította.
Az ötödik év vége felé már Malmőben járt, sokat csellengett az ódon hangulatú belvárosban. Itt akadt rá élete legnagyobb felfedezésére. Leereszkedvén a metróalagútba alaposan meghökkent.
Olvasta a megállókat: Malmö – Hajmáskér – Bagolyirtás (fogaskerekű járat) – Csepel Vas- és Fémművek, teherporta – Kvassay zsilip – Bois de Boulogne – Silverstone, díszpáholy – Bánréve – Somogyszob – Nyevszkíj proszpekt – Balatonőszöd – Kodály körönd – Vörösmarty utca – November 7-e tér – Opera – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák tér (átszállás a 16-os buszra a budai vár felé).
Diadalittasan szaladt vissza, hogy jegyet váltson a Deák térig, de a peronügyeletes megnyugtatta, ezek csupán ostoba falfirkák, értelmetlen krikszkrakszok.
-- Mert például -- dünnyögte svédül --, mi értelme annak, hogy deáktér? Menjen inkább a piros kettes vonalán, az egyenesen Buenos Airesbe viszi.
Még tíz hónapos szenvedések vártak a hazatérőre.
Ragyogó májussá tavaszodott az idő, amikor megérkezett a nagylaki határátkelőhöz. Itt azonban igazolvány híján hiába is bizonygatta, hogy ő bizony színmagyar, az éber és felkészült szervek sebtiben visszafordították eredeti szavait emígy:
-- Venni olcó trikó, á szárga vidám szín, lenni kicit még olcóbb.
Rövid úton kitoloncolták őt a keleti határon..Tíz napig lankadatlan karcsapásokkal szelte a tenger hullámait, mire partot ért Szamarkandnál. Onnan azonban már sétagaloppnak bizonyult az utazás, az országos kék túra útvonalán tért haza étlen-szomjan, de törve nem.
Vertánúságát ekkor szerezte, már az Orvos lépcsőn kaptatott felfelé, amikor három kiéhezett napközis állta körül, fenyegetően lóbálva hosszú, elálló frizurájukat.
– Aggyápészt fater, szétkopott az autókvártettünk!
De Kálmán nem rettent meg, egyetlen ütéssel lesodorta a három négyévest, akik bucskázva zuhantak a villamos alá.
Walter éléskamrájának ablakából ketten is figyelték e hőstettet, egyikük lantot, másikuk pennát ragadott, s hamarjában dicshimnuszt költöttek Odüsszeusz Kálmán, világutazó, Robinson-csábász, Malmö bedekker és tiszteletbeli krími tatár utolsó heroikus cselekedetéről, amelyet az utókor csak mint az „Orvos lépcsői csata” ismer, kissé áthangszerelt kiadásban, a napközisek helyett bősz török bajvívókkal, fennen csillogó kelevézekkel, méz ízű sörbettel, országos győzedelemmel.
A rengeteg ünneplés hamarosan koporsóba tette a hatvankilenc éves, bolyongásoktól megfáradt héroszt.
Nos, a pirinkó szőrsömör róla kapta még ma is büszkén tündöklő keresztnevét, habár magára maradván szívesebben nevezte önmagát sir Walter Scottnak, esetleg Reguly Antalnak, csupán a többiek kedvéért tűrte társaságban a Kálmán nevet.
És a hajó megy óriási meglepetések felé!
Mit akar Tosiharakiri úr, és mit a katalán legényegylet titkára?
Hol vernek sátrat a sömörök és hogyan környékezi meg őket a helyi maffia Ho Si Minh-ről elnevezett szakadár csoportja? Meddig tart ez az egész ostobaság?
Vasárnap matiné, hozza magával kedves családját!
Életképek a Tretyakov képtár padlásáról szanaszét hajigált hasznavehetetlen malmői metrótérképek sanyarúságaiból.
Mellékszálon csodálatos levesreceptek, célbasakk és extra fizetésnap.
(Hamarosan folyt. köv.)
(2007)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése