196th REAL TIME

KÁLMÁN A SÖMÖR

5

Később:

Tótágas a konyhakertben, szörnyszülöttek, csontszuvasodás, egyéb luxuscikkek.

Elképzelem Molnár Lajos, tegnap lemondott egészségügyi miniszter egy napját, de tíz év múlva.

Csendes, félhomályos klubhelyiség valahol Szicíliában, az asztalon zöld filc, alkoholos italok, szivarfüst, halk szisszenések.

-- Lajos, te jössz! -- de ez is csak egészen halkan, mintegy kérlelve. Három arc is a hang irányába mered, egy nagybajszú, egy kisebb bajszú és egy borotvált.

-- Molnár, na! -- nógatózik tovább a negyedik, aki nem Lajos.

-- Legyen -- bólint a szikár arcú, céltudatos úr --, két biztosítóval emelek. S már tolja is az asztal közepére tétjét. Szomszédja, vastagkeretes szemüvegben azonnal reagál.

-- Tartom és emelek, remélem elég lesz ez a kis eszéki bankfiók. A krupié bólint és besöpri a téteket.

Borotvált Lajos elmélázik, hosszasan tapogatja zsebeit, majd előhúz egy apró pénzes ládikát.

-- Egész éves költségvetés? -- néz kérdőn a játékmesterre, aki elismerően bólint.

-- Jöhet. Ismerősnek tűnik, nem láthattam már valahol?

-- Nagy szakállal még bankón is virítottam -- mosolyodik el a kortalannak tűnő ember és sokatmondóan kacsint társaira.

-- A turini remete? -- álmélkodik a szemüveges. -- Lehet ez? Hiszen ön százhuszonegy éve megboldogult.

-- Csak megborotválkoztam -- kuncog az, s elégedetten húzza ki magát.

-- Uraim, játék -- figyelmezteti a társaságot hűvös modorban a játékmester.

-- Tartom -- vágja el a merengés döbbent csendjét a negyedik partner, aki nem Lajos.

Csere következik, mindnyájan két lapot kérnek és pókerarccal méregetik egymást.

-- Molnár! -- sürgeti társát immár indulattal a kakukktojás.

-- Jó, jó, emelek! Négy kórház! -- emeli még magasabbra hangját a megszólított.

-- Jó, hogy nem mindjárt hotel -- dörmögi bajszába véleményét a nagybajszú, egyszersmind Bokros Lajos.

-- Az egy másik regény -- vigyorodik el Kossuth. -- Tartod, vagy nem?

-- Tartom, oké, hetvenhét kilométer a Barátság kőolajvezeték hortobágyi szakaszából.

-- Üresen? De Lajos, az csak színesfém-hulladék.

-- Legyen, és hozzá még két eredeti Picasso.

Sebtiben simítja szét a vásznakat, egyedül Kossuth méregeti értetlen szemekkel a kubista képeket. 

-- Miféle föstvények ezek?

-- Értékesek -- bólogat Bokros, mindenki egyetért vele.

-- Na jó, én tarthatom -- nyúl belső zsebébe Kossuth és szerényen az asztalra teszi töltőtollát.

-- Ezzel írtam volt pozsonyi jegyzeteimet, úgy kellett kicsempésznem a múzeumból. idestova száz esztendeje.

Csupán a negyedik tétovázik bizonytalanul.

-- Volt már akkor töltőtoll?

-- Nekem igenis volt – horkant öntudatosan a simaképű ex-pénzügyminiszter.

-- Játék, uraim! – türelmetlenkedik a bankos, aki sem nem Kossuth, sem nem Bokros, sem meg nem Lajos és nem is Molnár, egyszóval az egyetlen helyi polgár, név szerint Luigi Longo, aki

renoméját titkolva irányítja a partit.

-- Egye fene, tartom -- sóhajt fel az egyetlen, ki nem Lajos, de ő sem hirtelen ember, okmányai szerint Anonymus köztéri szobra és a korai magyar irodalom heves ellenzője.

-- Gestáimat rá -- vágja az asztalra a jókora kötetet.

Molnár nyit, két ászt tesz maga elé mosolyogva.

-- Nudli! -- sóhajt föl Bokros, mire a függöny mögül, afféle Hitckockosan kimosolyog az ifjú Robert De Niro.

-- Max? -- kérdezi reménykedve, de kizavarják, s ő balra el.

Az asztalra három király -- egyik sem Lajos -- terül.

-- Zsenge, mint a gyíkfing -- rötyög a legidősebb --, ez a figura, ezt üsd meg!

És egyesével leszámlál négy dámát. (Még kevésbé Lajosokat.)

-- Sájze, jó kis buli -- sziszeg a szobor --, de ez meg négy bubi és egy ász!

-- Majom -- nyújtózkodik Molnár és újabb két ászt helyez az iménti pár mellé.

Döbbent arcok, az asztalon öt ász, s közülük kettő káró, fennforog a hamis kártyázás tipikus esete. De ki a csaló? Molnár vagy Anonymus szobra, esetleg Kossuth vagy Bokros, hovatovább egyenesen Longo, bár ennek semmi értelme.

-- Kezeket az asztalra! -- pattan a parancs, s belép két termetes, vastag nyakú kolléga, egyikük szájában hal, arca hullaszürke, füléből híg vér szivárog.

-- Luca! Luca Brasi -- lelkendezik honfitársa jöttén Luigi Longo. -- De ki ez a másik biztonsági?

-- A sminkes, állandó karbantartást igényel a figurám, amúgy jobbkezem, Luighino…, izé, na mi is? 

-- Visconti, te rendezetlen balfék! Na mi az ábra? -- kérdezi lényegre törően.

– Az a két káró ász -- mutat rájuk az önbizalmát hamar visszanyerő Luigi.

-- Gyerekek, álljunk meg, itt mindenki valahogyan Lajos -- lamentál Anonymus élő plasztikája.

-- Egyet se félj kiskomám, leszünk még többen is -- szertelenkedik a turini remete.

-- Mester, hogyan jött le Torinóból? -- kérdezi őt valódi érdeklődéssel a halálira maszkolt filmalak. 

-- Könnyedén, előbb föl repülővel Malmőbe, onnan meg lehoz a metró, nem tudtad?

-- Klassz, Malmőt komálom -- recsegteti hatalmas vállát Brasi, de a figyelem hamar elterelődik a turizmusról.

Függönyök libbennek, fény tör a füstös szobába, az egyik fal helyén nézőtér izgatott arcú közönséggel, az első sorban, díszhelyen özvegy Robinsonné, ujjain számlálja a Lajosokat.

-- Még hét és az azt követő már a tizennegyedik lesz -- fordul szomszédjához.

-- Kicsi az esélye ennyi megjelenésének -- véli az, s még egy marék szotyolát merít zsebéből.

A színpadon némi értetlenség, oldalról svájci sapkás munkások érkeznek, kezükben újságpapírba csomagolt uzsonnával.

– Mars ki! -- rikkant a brigádvezető, Kovács I. Lajos. II.-tól VII.-ig bólogatnak a munkásoknak öltözött munkások makulátlan sötétkék zubbonyukban, cajgnadrágban, acélbetétes bakancsban.

Tíz percig némán uzsonnáznak, majd ismét feláll a brigadéros és egyetlen pisszentésére az egész csapat. Várják a beintést, majd begyakorolt kánonban jelentik:

-- Az uzsonnaszünetnek vége, jöjjön a munka dandárja!

Robinsonné alig bírja visszatartani vizeletét, annyira izgul.

Elhalványulnak a színpad fényei, a síri csöndet a kijáraton túlról töri meg egy nem éppen választékos nyelvezetű ruhatáros poénnak szánt felszólítása.

-- Godot, már évek óta itt rohad a kabátja, meddig várjak még magára, az istenfáját! -- próbálja

adni a komolyat, de végül harsogva elneveti magát. Egyedül Alois Godot kushad szemeit lesütve a kakasüllőn. Egyszerre szakad föl a közönségből az ordítás:

-- Ott a beste tizennegyedikje!.

Az özvegy izgalmában elájul és maga alá vizel, miközben tizenhárom Lajos kecsesen meghajlik.

Az ünneplés kitörőben, de csakhamar rettenetes hír terjed el: meglőtték Ferdinándot!

--Melyik Ferdinándot, Müllerné? -- kérdezi a páholyban egy derék katona, akiről senki se sejti, hogy a háttérből irányítja a szálakat. -- Én például kettőt is ismertem -- folytatná anekdotái végeláthatatlan sorát, ám ekkor az első sorban feleszmél a révfülöpi asszony s dalra fakad:

– Dafoe, Dafoe te csodás -- énekli otromba hangon, ketten is rángatják vissza a székébe.

– Elfolyt a magzatvíz? -- csodálkozik nagyot a vénasszony. -- Ez csak valami rémálom lehet, ébredjek csak föl… -- folytatná, de felébred, s így szempillantás alatt az ágyában találja magát.

Vajon megúszta szárazon? Álom volt, vagy csupán valóság? Indul-e valójában Malmőből egyenes földalatti járat Palermóba? Luca Brasit tényleg saját gengsztertársai nyírták ki? Ki a keresztapja Anatole France-nak? Hol a határ, Bánréve vagy Kelebia? Ki lesz Molnár utódja? Heller Ágnes mikor fésülködött utoljára? Izgalmas kérdések várnak megválaszolásra a következő fejezetben, melyben végre lehullik az álorca és fény derül az igazságra. Mellékesen a Fidesz köztéri huszárszámlálójával kiderítjük, hogy nyolcvan huszárnak mennyi a fele. Egyetlen alapdíjas sms-ben részt vehet kvízjátékunkon, küldje be a helyes válasz betűjelét, 

X = tíz, XX = húsz, XXX = harminc, vagy D = 209?

Az első tíz helyesen válaszoló felteheti a következő tíz kérdést, borzalmas nyeremények, wellness hétvége a dömörkapui kulcsos turistaházban, terülj-terülj asztalkámos svédtorna, kitűzők, matricák, fekete-fehér filckészletek, fekete fülű fehér Bim vagy a teljes készlet, 101 kiskutya, fődíj: egy Síp utcai kifőzde bevezetett vendégkörrel, étlappal, Kovács Emíliával.

Családosoknak családfa, faládosoknak faláda, araboknak intifáda, szomjúzóknak árpamaláta, a progresszív rock rajongóinak agysaláta, cukorbetegeknek Diviróma, klasszikus horrorra éheseknek a Kóma, kétszemélyes utazás ablak mellett Zalahalápra, Salánki Hédinek saláta, menthetetleneknek mente vagy atilla, perzsáknak ajatollah, táliboknak gyermekmondóka (tutáliber-máliber), Kóka Jánosnak libikóka, a kimaradottaknak pedig rémregényünk képes változata éjfél után a Magyar Televízió kettes portáján (Szabadság tér 6.), óriáskivetítők, a köz nyugalmának szándékos megzavarására irányuló tevékenység, archív felvételekről a Benyomulók kérték legutolsó pillanatai.

Kívánságra felcserélhetőek a tavasz bármelyikével a tizenhét közül.

[Személyügyi gyűjtő.

Hans Alfons Gyarapitsch von Hause-Lichthof, titkos megbízott 1933. április elsején csatlakozott az NSDAP ifjúsági szervezetéhez, mint szimbionta bélflóra-baktérium Szüleit tekintve megbízhatatlan fráter, kampós orra egyedül Heinrich Himmlernek tűnt föl, aki ezt utóbb rémlátomásnak nevezte.

Pályája töretlenül ível fölfelé, remek orrával kiszimatolja a szovjet ügynökeit és sorra kettős ügynökké zsarolja őket. 

(Hármat közülük jelenleg is epileptikumokkal kezelnek a kerepestarcsai honvédkórház toxikológiai osztályán.)

1942-ben Auschwitzba látogat, s két kellemes tavaszi hónapot tölt ott tüdőtágulás diagnózisával, majd kapcsolatba lép a tiranai városparancsnokkal és árulás vétkébe esik.

Penicillinnel kezelik, naponta melegvizes beöntést és zsebpénzt kap, amelyet gyermekek nemzésére fordít.

1944-ben titkos tárgyalásokba bocsátkozik a royalistákkal, egy éjszakai lokálban elhúzzák a nótáját. A muzsikusok a háború végén vallomást tesznek ártatlansága mellett. Ezt Lengyelországból fosztogatás útján kimenekített gazdátlan aranyfogakkal hálálja meg, de Nürnbergben mégis halálra ítélik, majd utóbb életfogytiglani száműzetésre módosítják büntetését, amit gyorstalpaló tanfolyamon rövid két hét alatt teljesít.

Szabadulása után felkeresi a CIA hause-lichthofi megbízottja, s visszautasíthatatlan ajánlattal bolygatja meg az atyai házban lábadozó, kissé anorexiás exnáci nyugalmát.

Vadregényes körülmények között csempészik Los Alamosba, ahol Werner von Braun segítségével megalkotja az első holdrakétát, egyben vízipuskát.

1969 nyarán Neil Armstrong álnéven elsőként teszi lábát idegen égitestre, bár tudósítását, hogy a Hold mégiscsak sajtból van, az egész tudóstársadalom kétkedéssel fogadja.

Visszatérése után szigorú pszichiátriai megfigyelés alá vonják. Hosszas agymosás után visszatelepül hazájába és jótékony célú sportesemények szervezésével kezd foglalkozni. Finanszírozza az 1972-es müncheni olimpiát, miközben beépül a Fekete Szeptember nevű terrorszervezetbe s elősegíti az emésztésüket.

Pár nap tevékenykedést követően titkos telefonutasítást kap a IX. kerületi rendőrkapitányságról, s ennek megfelelően megkeseríti a szeparatisták szájában a nyálat, szívükben pedig elülteti a kétkedés csíráit.

Visszavonulása után csendes budai utcában nyit bolgárkertészetet, interneten felkutatja zsebpénzből nemzett gyermekeit és segítségükkel kifőzdét nyit a Síp utcában.

A konyhán eleinte csupán konyhakerti növényeket lehet kapni, ám miután Kovács Elemér álnéven megnősül, az asszony teljesen forradalmasítja a kis kóser boltot, húst készít, amellyel vidéki rokonai dögkút bizniszét lendíti föl hosszú időkre.

Beilleszkedése tökéletesen sikerülne, ha egy hajdani fogoly a koncentrációs táborból föl nem ismeri a konyhán lábosokat mosogató öregembert. Lefogják, ügyét a Közigazgatási Hivatal hatáskörébe utalják.

Az eset nagy port ver fel, alaposan megosztja a magyar társadalmat.

Az ellenzék hatalmas szimpátiatüntetést szervez mellette az Astoriánál, százezrek éltetik karlendítve az ártatlan Hansot, hiszen valódi nevét már iskolákban is tanítják barna inges tornatanárok.

Ám ugyanakkor a baloldal is lábra kap és ellentüntetésen pocskondiázzák, különösen gyakori névcseréi miatt.

Történészek kutakodnak múltjában, miközben komplett cserkész csapatok veszik föl szolidaritásból mindahány nevét.

Halálos ágyán leleplező vallomást tesz, amely szerint Ságvári Endre és valamennyi álneve is ő maga volt a nápolyi Camorra megbízásából.

Attól fogva nem tanítják iskolákban barna inges tornatanárok, de tanítják iskolákban úttörővezetők. Neve hallatán illegalitásba vonult munkásőrök szíve dobban hevesebben, s országszerte szociális ankétok tiszteletbeli posztumusz elnökévé választják.

Berlin tiltakozik, Washington tiltakozik, még Tirana is tiltakozik.

Ki tudja, mit hoz a jövő?]

Széna vagy szalma, avagy se hús, se hal? Kinek a pap? És kinek a papné? Hová tűntek korábbi főszereplőink, a sömörök, avagy megszabadul a világ egy újabb betegségtől a Caola találmányával? Lehet, hogy tíz év múlva csupán japán turisták kameráin láthatók, mint ultraibolya szűrőréteg, esetleg a passzív ellenállást választják és buzgósági sztrájkkal zilálják szét az idegenforgalmi üzletágat?

Vagy mégis inkább elbujdokolnak Hokkaidón, s szorgos miniszamurájként gyötrik bennszülötteket?

Kipusztul egy újabb faj, bizonyítván az ember mihasznaságát, vagy termékeny táptalajon vészelik át a nehéz időket, hogy majdan egész sömördinasztiák virulhassanak a bőrgyógyászok nagy örömére?

És tényleg, miért is mondott le Molnár Lajos?

(2007)

195th REAL TIME

KÁLMÁN A SÖMÖR

4

Tokiót földrengés rázza

(Gedeon Richter skála = le végig a metrón dél felé),

menekül ki merre lát, a Caola beépített ügynökei hátizsákba gyömöszölik üzleti dossziéikat, hatalmas kavarodás a piacon. Sömörgyötört matrózok igyekeznek szolgálati helyükre. A hatalmas diesel motorok üzemanyag híján lefulladnak. Az árbocmestert előveszik a raktárból és petróleumos lemosás után lábpumpa segítségével feltöltik levegővel.

(Kálmánon szörnyű gyanú lesz úrrá és pityeregve fúrja apró arcát pöttöm párnájába.)

A feléledt szakember azonnal munkához lát és felvonatja a vitorlákat, de szél sehol, ezért végül kerekes kocsira szerelik a hatalmas bárkát és füttyögve taszigálják a legközelebbi hegy csúcsára. Mindössze négy hét kenyéren és vízen, s a hajó végre elindul a lejtőn, szárnyra kap és elvitorlázik.

(Werner Herzog és Klaus Kinski koccintanak valahol, valamivel…)

Az árbockosárból boldog sikkantások hangzanak fel (vagyis inkább le): levegő!

A csónak partot ér, de visszapattan és lezuhan egy munkagödörbe, egyenesen Budapesten, ott is a Kelenföldi pályaudvarnál.

És beindul, mint a frászkarika, naponta húsz méteres sebességgel marja az alagutat. Demszky Gábor bejelenti, hogy javaslatokat várnak, bárki elnevezheti a fúrópajzsot. Ketten azonnal telefonálnak a lipótmezei, felszámolás alatt álló elmekórházba.

Dr. Lontayt kapcsolják, a főpolgármester negyedik helyettesét, aki megnyugtatja az érdeklődőket, Demszky elméje ép, csak elvonási tünetei súlyosbodtak az utóbbi időkben.

-- Itassunk vele valamit? -- kérdezi egy kávéház tulajdonosa.

-- Diadalt – érkezik a szabatos válasz, amely újabb telefonálót serkent tettre.

-- Már átnevezték, azóta Tabán. Tabánt nem lehet meginni!

Ezen felbuzdulva három lokálpatrióta összegöngyöl egy négyzetméternyi gyepszőnyeget és tehertaxival az óbudai stúdióhoz igyekszik. A portán testi motozás alá vetik őket. A leltárba vett tárgyak jegyzéke: élesre fent metszőollók (három darab), zsebben hordható fűcsipesz (három darab), helvét kártyacsomag (erősen gyűrött, szakadozott, szamárfüles), részletes útiterv az arabok és zsidók összebékítésére (kézirat, kissé keszekusza, helyenként olvashatatlan).

Egyetlen szalonképes javaslat marad, a pajzsot Lajosnak nevezik el.

-- De hányadik Lajos -- riad fel Robinsonné révfülöpi hálószobájában --, jaj, csak ne legyen XIV.

És nem is lett, de erről később.

(2007)

192th REAL TIME

KÁLMÁN A SÖMÖR

3

(Rövid kitérő egy évforduló kapcsán.)

Amíg Tokió piacán bonyolódtak tovább az események, a helyi parlamentben nagy vita kerekedett arról, miképpen ünnepelhetnék meg méltón az augusztusi, immár hagyományosan elfogadott, s nagy becsben tartott atombombázás hatvankettedik évfordulóját.

Misuri ibn Smith-Olaffshon, hármas állampolgárságú képviselő emelkedett szólásra, s hosszasan méltatta menye, bizonyos Jekatyerina Omolgati -- szintén többszörös állampolgár és

szobrászművész -- ünnepi, egyelőre még csak maketten létező tervezetét, s mindjárt elő is kapta bő zubbonyából.

A teremben zúgolódás támadt, sokan akarták látni közelebbről, de ugyanannyian iszkoltak távolabbra. Az apró gipszöntvény egzaltált gombafelhőben édesdeden pihenő ifjú pár

fényképét ábrázolta, erősen túlexponált felvételen. Az oldalt állók nem is láttak semmit, a mű mindössze két dimenziósra sikeredett, egyedül a talapzata terjedt tova mélységben is.

A parlament elnökének kellett lecsitítania a zúgolódókat, két öklével verte a pulpitust. Röpke fél óra múltán elült a harci zaj, s néma elmélkedés telepedett a teremre. Ezt másnap a teremszolga a reggeli szellőztetéskor kieregette az ablakokon. A betóduló, friss levegő eszméletre térítette a képviselő urakat és hölgyeket. Csoportosan zúdultak a büféhez, s ebédig nem is tettek mást, csak majszolgatták a kis, karika alakú répacsipszet, s itták rá a rengeteg szakét, no persze annak alkoholmentes (ugyancsak ramaty) változatát.

Délután kettőkor ismét megkezdték munkájukat. A napirenden elsőnek egy magyar belpolitikai esemény szerepelt, amely szerint komoly politikai tényezők csatlakoztak Kovács Emília,

nyugdíjas nyilasrejtegető indítványához: verjék szét késekkel és botokkal a Szovjet Hősi Emlékművet, s ha már kezükben a sors s a szerszámok, a kikötőben végezzenek az összes kínai vendégmunkással is.

-- Izgága népség! -- horgadt fel a korelnök, a száztizenkét éves Borakumisz bácsi. -- Emlékszem, harmincnyolcban is hogy nyalták annak a Hitler gyereknek a valagát.

-- Üljön vissza, Sanyo bácsi -- intette rendre az öreget a házelnök, de az még befejezte felszólalását. -- Fogod a pofád, büdös kölke, még apádat is lovagoltattam a térdemen! -- horkantott, de a feltoluló emlékek elhomályosították elméjét, remegő térdekkel ült vissza a helyére.

-- Éljen a császár! -- hangoskodott néhány fiatal a felső karéjban, de mindjárt

össze is vesztek, nem tudván megállapodni, hogy melyik császár is éljen inkább, mint a többi.

-- Szétverik, hát szétverik -- okoskodott az ellenzék vezére --, nekünk is megvan a saját keresztünk. Támadt is ribillió, a buddhisták és a shintoisták egyként a kivonulás mellett döntöttek.

Ekkor a miniszterelnök ugrott talpra és lelkesítő szózattal méltatta Kovács Emília múlhatatlan érdemeit.

-- Barátaim -- harsogta a lánglelkű politikus --, tavalyelőtt kétszer is étkeztem a vénasszony konyháján. Egy olyan kis étkezdéje van a Síp utcában, tudjátok, nyitva tizenegytől háromig. Mit mondjak, leggyakoribb vendégei sziesztázó nápolyi halárusok és délutános műszakba igyekvő textilgyári munkáslányok voltak, magam is csak véletlenül tévedtem arra, amikor egy túlbuzgó jegyellenőr leszállított a körúti villamosról. No és az a barack kompót! Fejedelmi lakomát csaptam, mindösszesen tizennyolc húszért. Barátaim, ennyiért itt Tokióban taknyos zsebkendőt se kapni, legfeljebb leprástól a szigeten. Köszöntsük dísztáviratban ezeket a helyes magyarokat – javasolta a szokatlanul izgatott képviselőknek zárásul.

A késődélutánt a postahivatalban töltötték testületileg, hiszen mindenki hozzá akart járulni szerény eszközeivel a köszöntőhöz. Végül, hosszas tanakodás után a következőket írták (megtekinthető az Országgyűlési Könyvtár táviratgyűjteményében):

„Kedves Magyar Bajtársak! Habár országaink mögött számos, s legutóbb közösen elveszített háború áll, ne csüggedjetek! Csürhét küldeni nem áll módunkban, de minden együttérzésünk Veletek van. Fogadjátok e két míves kardot, csekély hozzájárulásunkat harcotokhoz. Üsd a ruszkit, de az amcsival is vigyázz, van nekik az a nagy fényképezőgépük, amivel házfalakra exponálhatnak százezreket. Deutschland, Deutschland stb.

A Japán Nemzetgyűlés teljes testülete (kivéve a kis Kohnt, de azért őt is szeretjük).”

Időközben Budapesten beköszöntött az áprilisi évforduló, a Szabadság téren mérges magyarok néztek farkasszemet egymással és a közeli követséget vigyázó kétméteres MP-gorillákkal.

Kovács Emília pedig sóhajtozva merengett a másnapi menün.

-- Mit főzzek ezeknek, mindig csak a macskanyelvpörkölt meg a babatöpörtyű, hát lopom én a konyhakész ivadékokat??! Egy nagy túróst, holnap végre készítek töklecsót és mesesajtos palacsintát -- s már rajzolta is iromba papundeklire a vevőcsalogatónak szánt étlapot:

"Magyaros ízek, olcsó árak, fél adag nincs, az árban a köret nem foglaltatik benne, gyermekeknek mesesajtpapír-diavetítés, árvák kíméljenek! "

Pirkadt, mire végzett a tizennégy táblával, hiszen valamennyi fontosabb világnyelven közzétette híradását. Már lefeküdni készült, amikor férje gyengéden figyelmeztette, hogy zászlós ünnepen nem nyithatnak ki.

-- Csesszék meg az ünnepüket -- mérgelődött az asszony --, akkor majd megyek rombolni!

-- Ugyan, ugyan -- csitította birkatürelmű ura --, végre levágjuk a disznót.

-- Tavasszal?

-- Dehogy, jön Jenő bá’ a konyhakéssel és…

Összenevettek, összecsókolóztak, szent volt a béke.

S másnap is csend honolt az obeliszk környékén. Fellélegeztek a kínai rakodómunkások, fel a komcsik, fel a prolik, fel mind rabjai a földnek. Jótékony, aranyló alkonyat borult a

hajdani gettóra, s már a vagónban sem sírtak a gyerekek.

Na, banzáj!

(2007. április 3.)

191th REAL TIME

KÁLMÁN A SÖMÖR

2

Duzzadtak a vitorlák, fogyott a rum s a szárított hús, a szakács tálaláskor bőségesen meghintette aszkorbinsavval, skorbut ellen, habár a fedélközben nagy faládákban egész paprikaültetvény hajózott Tokió felé. Tulajdonosa, Takamura Hosiharakiri a budapesti virágpiacon szerezte be növényeit. De nem csupán ezeket vitte magával, ott utazott a lábai között tizenhét virgonc sömör. Közöttük is a legbecsesebb, cafatjaiból feltámadott pöttömsömör, akinek társai tiszteletből a Kálmán nevet adták, maguk sem tudva, hogy ezzel egy középkori szent vértanúra emlékeznek.

Ő volt, aki a török erős túlereje ellenére bátran mérte a bútorszövetet a heti vásáron. Nem is tehetett mást, hiszen végelgyengülésben kornyadozó apja kiátkozással fenyegette meg, ha négy nap alatt el nem adja a felhalmozott készleteket. Iparkodott Kálmán, de a piac bezzeg pangott, a férfiak csatába vonultak, az asszonyok pénz híján otthon darvadoztak, csupán Timót, a koporsókészítő prosperált, busás haszonnal részesedve a háborúság számára igen kedvező áldásaiból.

No meg az ingatlanügynökök jártak jól, rettenetesen nagy igény jelentkezett parcellázott, temetőnek való földterületek iránt. Fel is vásároltak mindent, szántót, erdőt, mezőt, még a cigányok ganédombját is hatalmas jutalékkal adták tovább.

Kálmán haldokló, de annál rafináltabb papája, Erősakaratú, Henkel minőségű Árpád jól tudta, miért hajszolja fiát, óriási üzletet szimatolt. S amikor negyednapon degeszre tömött pénztárcákkal hazatért egyetlen, elcsigázott Kálmán fia, tíz perc pihenőt engedélyezett számára, amelyből kettőt a feleségére pazarolhatott. De aztán uzsgyi! ugrania kellett a lóra, s annak halálában vágtáznia Budára, igazságos és tekintetes Walter uraság portájára (1016 Fém utca 2–4. MTI porta).

E sváb uraság korábbi háborúkban szerzett jelentős érdemeket, például erősen védte Szarajevót, s ezért a királytól házat, kertet, veteményest és fele szarvasmarhákat kapott. Az öreg Árpád még fénykorában sűrűn üzletelt vele, közösen járták a lokálokat, együtt lóversenyeztek, s kétszer még kiutaztak Montanába is, hogy irdatlan, nem éppen tisztességesen szerzett vagyonukat teljes nyugalomban eloszthassák, s mindjárt el is rejtsék.

Nem is volt Kálmán kiküldetésének egyéb célja: a vászonügyleten felgyűlt pénzből, a korrupt Walter segedelmével USA vízumot kellett szereznie. Ez könnyedén sikerült is, tekintve, hogy az amerikai konzul drogkészleteit éppen Walter tartotta karban. Az engedély tehát huss, meg is íródott.

Akkor a sváb svihák sebtében térképet skiccelt Kálmánnak a kincs pontos helyéről.

-- De jól vigyázz! Az erdőt hatalmas átkok védik, csakis perfekt morze-tanfolyam könnyítheti dolgod – s avval be is íratta a kissé bamba fiút saját informatikai szakiskolája tandíjköteles kurzusára.

Kálmán már a negyedik szemesztert taposta, amikor híre érkezett apja halálának.

-- No, fiam, egy újabb félév vasúti zászlójelekből, és indulhatsz ámerikába.

-- Nem a -- nyökögte a fiú --, idesapám temetőbe kísérem.

-- Te csak ne aggódj a vén pojácáért, bizton tudom, csak engem akar átverni, hogy ne kelljen

kifizetnie a tanulmányaidat. Egyet se félj, amíg az öreg Walter a pártfogód.

Kínkeservvel telt az utolsó tanév, Kálmán kifejezetten ügyetlen, zászlókkal is csak dadogni volt képes.

-- Elég lesz, fiam -- elégelte meg a szerencsétlenkedést látván a seftes. -- Még ma elindulsz, itt a repülőjegyed, de ne ülj az ablak mellé.

Kálmán, készletei megcsappanván, iránytaxival hajtatott a repülőtérre. Ment is minden prímán, egyedül mentora tanácsát szegte meg a botor gyermek. Tizenhét zacskót rondított tele, két fél bárányt pedig, amit még a portán tömött magába némi rebarbara kompót kíséretében, egyenesen a pilóta vállapjára okádott.

Az eredmény katasztrofális volt, a gép kényszerleszállást hajtott végre Kuala Lumpur rendezőn, ahol a gyomorrontott fiatalembert karanténba helyezték. Az ápolók csupán méternyi vastag üvegablakon át voltak hajlandók tárgyalni vele, no persze vasúti zászlójelekkel. Kálmán ostobán bámulta a számára teljesen érthetetlen hadonászást, majd két öklével morzézott vissza nekik. Ezt viszont amazok nem értették, így aztán teljes volt a zűrzavar.

Végül a hatóságok sürgönyöztek Budára. Walter rosszmájúan kacagott.

-- No, ezt a maflát kipipálhatom -- dörmögte a bajsza alatt, ahogy a telexet olvasta.

De korán örvendezett. Négy kemény év alatt Kálmán -- az üvegkaranténban rejtegetett -- nehézkesen, de csak megtanulta a helyiek nyelvét. Tizenkét napig össze-vissza integetett, mire ráeszmélt, hogyan kérhet vizet. S innen már egyenes út vezetett az alapfogalmak elsajátításához. Negyven nap éhezés után kevéske levesport is szórtak vizébe, amelyet ő egy ötletes tábori fatűzhely segítségével felforralt, s némi zsebpiszok felhasználásával remek levest rittyentett. Jóindulatúan kínálta őreit, akik eleinte bizalmatlanul ízlelgették a híg, barnássárga löttyöt, ám csakhamar csodájára járt az egész reptér.

Sírva könyörögtek a receptért, de ő oroszlánként védte találmányát. Még kilenc évig, immár saját étterem hálózat tulajdonosaként etette a malájokat, csupán a tamil szeparatisták folytonos támadásai elől volt kénytelen visszatérni hazájába.

A repülőtéren atyai pártfogója, a jócskán elaggott Walter várta. Felkarolta az élelmes kölyök -- aznap töltötte ötvenhetedik életévét – remek üzletét, s az egész királyi vár területén felvásárolta az alkalmas boltokat, hogy helyettük gyorséttermeket telepítsen.

Dőlt a lé, s ezt persze Árpád, a türelmetlen atya is megtudta, sebtében kocsit fogadott és kilenc gyötrelmes nap múltán már a portán parolázott üzlettársával. Este azonban szóba került a montanai kincs. Reggelre pedig készen állt a terv.

Kálmánt alaposan lehegesztett kapszulában, orbitális pályán a sztratoszférába juttatják. A visszatérés ívét egy tanult számvető diák ókumlálta ki.

Hogy, hogy nem, a hosszas számolgatás ellenére Kálmán kapszulája végül is Révfülöpön csapódott a földbe, egészen pontosan özvegy Robinson Crusoe-né veteményesében, teljességgel letarolva az eprest. A harcias matróna hatalmas husángot ragadott, s azzal csapott a fémszörny tetejére több ízben. Kálmán, ablak nem lévén, azt hitte, megérkezett Montanába, s most a fogadó bizottság értesíti erről morze-jelekkel. Előkapta keleten is hasznára váló összecsukható tűzhelyét és gyors mozdulatokkal felnyitotta járművét a varratnál.

Amikor az özvegy meglátta a bamba képű kalandort, azonnal kivetette rá hálóját, majd föl is akasztotta a kemencesutba.

-- Száradj csak, beste pokolfajzat, húsvétra felfüstöllek, aztán mehetsz a levesbe.

Kicsinkén múlott akkor Kálmán élete, alig kerülte el a vértanútlanságot.

Szerencsére a diák, bár ügyetlenül számolt, szerelt műholdas helyzetmeghatározót az utas köldökébe, így kétnapos vágtában meg is érkezett az özvegy házához egy komplett Rambó-brigád, s könnyedén, véráldozat nélkül kiszabadította a sivalkodó foglyot.

Robinson „özvegye” a polgármestertől vehette át fájdalomdíj gyanánt A.A.Milne Micimackójának babérokkal koszorúzott középkeresztjét, valamint egy jókora parasztsonkát, amelynek érdekében újabb özveggyel gyarapodott Révfülöp.

Kálmán újraindítását tudós urak, akadémikusok, kvantumfizikusok és asztroantropológusok tervezték meg. Röpke három hét alatt elkészült az új kapszula is, immár ablakokkal ellátva, vezeték nélküli csengővel felszerelve, biedermeier tálalóval kiegészítve, pipatóriummal aládúcolva.

A fellövést pontosan délben hajtották végre, s hála a szakavatott segítségnek, Kálmán kilenc perc múltán egyenesen Winston Smith, montanai farmer szénapadlásán landolt. A remek térkép nyomán gyerekjáték volt rálelni a kincsre, csupán egyetlen dolog hátráltatta a kalandos utazás sikerét.

A hajdani pagony helyén óriási duzzasztógát éktelenkedett, háromszázezer trilliárd köbméternyi víz zárta maga alá a hajdani rejteket.

Ekkor Kálmán keresett egy postahivatalt és sürgönyözött Budára. Két nap múlva érkezett rá válasz: „Gyere haza ahogy tudsz, nem segíthetünk.”

Hat hosszú évig bolyongott hazafelé, kétszer lábszár-, háromszor hajótörést szenvedett, találkozott a révfülöpi özvegy férjével, aki egy szigeten pompásan berendezkedett, fekete rabszolgájával esténként rablórömizett, Kálmán unszolását, hogy térjen haza, elutasította.

Az ötödik év vége felé már Malmőben járt, sokat csellengett az ódon hangulatú belvárosban. Itt akadt rá élete legnagyobb felfedezésére. Leereszkedvén a metróalagútba alaposan meghökkent.

Olvasta a megállókat: Malmö – Hajmáskér – Bagolyirtás (fogaskerekű járat) – Csepel Vas- és Fémművek, teherporta – Kvassay zsilip – Bois de Boulogne – Silverstone, díszpáholy – Bánréve – Somogyszob – Nyevszkíj proszpekt – Balatonőszöd – Kodály körönd – Vörösmarty utca – November 7-e tér – Opera – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák tér (átszállás a 16-os buszra a budai vár felé).

Diadalittasan szaladt vissza, hogy jegyet váltson a Deák térig, de a peronügyeletes megnyugtatta, ezek csupán ostoba falfirkák, értelmetlen krikszkrakszok.

-- Mert például -- dünnyögte svédül --, mi értelme annak, hogy deáktér? Menjen inkább a piros kettes vonalán, az egyenesen Buenos Airesbe viszi.

Még tíz hónapos szenvedések vártak a hazatérőre.

Ragyogó májussá tavaszodott az idő, amikor megérkezett a nagylaki határátkelőhöz. Itt azonban igazolvány híján hiába is bizonygatta, hogy ő bizony színmagyar, az éber és felkészült szervek sebtiben visszafordították eredeti szavait emígy:

-- Venni olcó trikó, á szárga vidám szín, lenni kicit még olcóbb.

Rövid úton kitoloncolták őt a keleti határon..Tíz napig lankadatlan karcsapásokkal szelte a tenger hullámait, mire partot ért Szamarkandnál. Onnan azonban már sétagaloppnak bizonyult az utazás, az országos kék túra útvonalán tért haza étlen-szomjan, de törve nem.

Vertánúságát ekkor szerezte, már az Orvos lépcsőn kaptatott felfelé, amikor három kiéhezett napközis állta körül, fenyegetően lóbálva hosszú, elálló frizurájukat.

– Aggyápészt fater, szétkopott az autókvártettünk!

De Kálmán nem rettent meg, egyetlen ütéssel lesodorta a három négyévest, akik bucskázva zuhantak a villamos alá.

Walter éléskamrájának ablakából ketten is figyelték e hőstettet, egyikük lantot, másikuk pennát ragadott, s hamarjában dicshimnuszt költöttek Odüsszeusz Kálmán, világutazó, Robinson-csábász, Malmö bedekker és tiszteletbeli krími tatár utolsó heroikus cselekedetéről, amelyet az utókor csak mint az „Orvos lépcsői csata” ismer, kissé áthangszerelt kiadásban, a napközisek helyett bősz török bajvívókkal, fennen csillogó kelevézekkel, méz ízű sörbettel, országos győzedelemmel.

A rengeteg ünneplés hamarosan koporsóba tette a hatvankilenc éves, bolyongásoktól megfáradt héroszt.

Nos, a pirinkó szőrsömör róla kapta még ma is büszkén tündöklő keresztnevét, habár magára maradván szívesebben nevezte önmagát sir Walter Scottnak, esetleg Reguly Antalnak, csupán a többiek kedvéért tűrte társaságban a Kálmán nevet.

És a hajó megy óriási meglepetések felé!

Mit akar Tosiharakiri úr, és mit a katalán legényegylet titkára?

Hol vernek sátrat a sömörök és hogyan környékezi meg őket a helyi maffia Ho Si Minh-ről elnevezett szakadár csoportja? Meddig tart ez az egész ostobaság?

Vasárnap matiné, hozza magával kedves családját!

Életképek a Tretyakov képtár padlásáról szanaszét hajigált hasznavehetetlen malmői metrótérképek sanyarúságaiból.

Mellékszálon csodálatos levesreceptek, célbasakk és extra fizetésnap.

(Hamarosan folyt. köv.)

(2007)    

190th REAL TIME

KÁLMÁN A SÖMÖR

1

Élt egyszer a piacon, leggyakrabban emberek lába között tizenhét apró sömör. Volt közöttük öv-, volt derék és csípő-, de még egyetlen szőrsömör is, fajtájában a legkisebb, egészen aprócska. Igencsak rászorult nagyobb rokonai támogatására, azok azonban fittyet hánytak szenvedéseire és magas ívből tettek rá.

Búslakodott is rettenetesen a kis fikarc, bánatában világgá eredt volna, csakhogy nem volt alkalmas elemózsiás kosara, sem strapabíró bakancsa, így kénytelen volt halogatni az indulást.

Duzzogva rimánkodott, legalább utazását tehetnék lehetővé iromba nagy sömörjei, adta gazemberei a lágyéknak.

No hiszen, éppen választékos káromkodásai miatt orroltak rá a többiek, nagyképűnek, sznobnak, „intelligens” jómadárnak tartották, aki nagyra van iskoláival. Fikarcnyit se foglalkoztak sirámaival, sőt, ahol csak lehetett., keresztbe is tettek neki. Különösen a piacon tették ezt, ott az emberek lábai között. Estéket tanácskoztak át, hogyan keseríthetnék még jobban az aprócska szájhős életét.

Varrtak neki kerékkötőt lekváros fánkból, gyúrtak tésztát szikkadt misung felvizezésével, töppesztettek sömörsérvsörhöz élesztőt máriaüvegből, de még tótágast is hánytak tavaszi függönyön át szőrszitára. Mit sem használt, a kis kullancs levakarhatatlanul csesztette őket. Nem volt mit tenni, végre valódi segítségen kellett törni a fejüket.

Akkor három napra elvonultak és teméntelen alkohol, valamint mazsolás puszedli társaságában összeültek. Három fejet is összetörtek, mire az első épkézláb javaslat felmerült.

-- Tegyük rá egy taligára és hajítsuk a cefrébe! -- csuklott föl egy rőtszakállú övsömör.

Azonnal lehurrogták, a legenyhébb szidalom a mafla pondró volt, amit felszólalásáért kapott, el is hallgatott hamar.

Másfél óra múltán aztán valódi ötlet kerekedett. Izgatottan pusmogott a sömörgyűlés. hányták-vetették, ízlelgették. A puszedli mind elfogyott, s ők még aznap este követséget menesztettek a kisokoshoz. Szószólójuk egy ragyás képű, idősebb csípősömör volt, aki bár sűrűn csuklott az italoktól, de aránylag értelmesen tárta elő találmányukat.

-- Nézd, egyöcsém! -- kezdett bele, de máris felborult és lerókázta a szőnyeget. Többen vödröt ragadtak és nyakon öntötték a mólés szócsövet, aki ettől magához tért és három hosszú versszakot idézett egy középkori lovagköltő ódájából. Két rettenetes pofon után végül észre tért és immár hibátlanul sorolta a hosszas tanácskozás végeredményét.

-- Befizetünk téged egy társasutazásra, busszal egészen a Frangepán utcáig, ott aztán már egyedül elboldogulsz, mert jár a metró.

-- De hiszen ez ökörség! -- fikázta le helyből aprócska szőrsömörünk, és megvetően sercintett is hozzá.

-- Akkor kapjad befele! -- orrolt meg a ragyavert és rövid harákolás után egyetlen csullantással eltörte a fotel rugóit.

És már fordultak is, mentek jelenteni sikertelenségüket. Volt is nagy ógás-mógás, hogy hiába pusztították három nap hosszat a piát és a repi puszedlit, ennek a kis rohadásnak semmi sem jó. Reggelre aztán megenyhültek és új ötletbörzét rendeltek el. Csakhogy sem ital, sem édesség nem maradt már, a téli készletekhez ilyen apró kellemetlenség miatt nem akartak hozzányúlni.

Nem is tették, elszalasztották a legkisebbet a piac szélére, ahol megfejhette a penészedő dinnyék alkoholos belét, s erejéhez mérten rengeteg tömlőt töltött tele a bódító finomsággal. Húzta-cipelte magával szerzeményét, s már valami kiadós elemózsián tanakodott. Hasztalanul tette, egy morzsányit sem tudott volna magával vinni.

Nem is kellett, amíg ő dinnyéért volt, két idősebb kolléga meglátogatta a péket és életveszélyes fenyegetések közepette tizennégy szegedi cipót faszolt, hozzá csupor mézet, hurkapálcát, végbélkúpot és három termetes vadászgörényt kis kocsi elé fogva.

-- Ez meg minek? -- replikázott a legdölyfösebb sömör.

-- Jó lesz az a gyereknek hideg téli éjszakákon játszadozni -- magyarázkodott az expedíció kissé egzaltált vezetője, aki korábban könyvtárban dolgozott. Hülyén nézett rá mindenki, ahogy ő is ugyanolyan hülyén bámult szét. Időtlen idők óta nem neveltek gyereket egy darabot se, s a téli éjszakákat ugyanolyan meleg ölekben töltötték, mint az összes többit évszámra. Erre szélnek is eresztették a görényfogatot, s komolyabb dolgok után néztek.

Mindenki előkészítette kupáját, s jót ivott a dinnye levéből. Hamarosan megeredtek a nyelvek, s mire a cipókból csupán morzsácskák maradtak a szőnyegen, újabb korszakalkotó elhatározásra jutottak. Elégedetten csapkodták egymás hátát, gyomorszáját, ami csak kézre esett.

Másodjára józanabb követet menesztettek, a hajdani könyvtáros, manapság pékfosztogató jelöltetett a kényes feladatra. Ő nem is dadogott, egy szuszra ledarálta a verdiktet:

-- Lovaggáütlekezzelanagyszempillaszőrreléskész! -- okádta ki magából a döntést.

-- Aztán? -- kíváncsiskodott szemtelenül a pöttömnyi ripők.

-- Aztán? -- képedt el a kisöreg. -- Aztán beiratkozhatsz valami szaktanfolyamra, ahol sok a szőr, mondjuk borbély, parókás, szűcs, ilyesmi.

-- Én világgá akarok menni, nem holmi tanonccá lenni, vidd az ötletedet a véreres vizigótok odvas köldökébe, hogy csúnyábbat most ne mondjak neked!

Megszégyenülten sompolygott vissza a többiekhez, akik már dáridóztak előre a medve bőrére. Lett nagy sápítozás, fenyegetőzés és irgum-burgum, a türelmetlenek azonnal el akarták veszejteni a kis turhamatyit.

-- Lóizét! -- horkant föl az alfa-sömör --, én szaggatom ízekre, lereszelem és kiteregetem az irháját a hóra, hogy a varjak lakmározzanak a szívéből.

-- De mekkora varjak? -- ütődött meg a szenvedélyes szavakon az öreg pékgengszter.

-- Mekkora varjak? mekkora varjak??! -- hörgött immár eszét veszítve a direktor. -- Akkorák, mint egy gyíkfing! -- üvöltözte, és megállíthatatlanul világgá szaladt.

-- Játsszunk Learest, én leszek Goneril -- jelentkezett egy még mindig mólés sömörlány, de egy irgalmatlan pofon elhallgattatta íziben.

-- Marha, az a Vihar -- rötyögött a korábbi könyvtáros, messze a legbölcsebb mind között. Kicsit még tanakodtak, majd elkortyolgatták a maradékot és már sajnálták a görények kiebrudalását.

Reggelre kelve pofon egyszerű megoldást találtak a problémára. Interneten rendeltek egy túrakerékpárt teljes felszereléssel, részletre, s amikor-- fél órán belül --megérkezett a futár, leszerelték a gépről a pumpát és tömlőjét a szunyókáló vakarcs végbelére csavarozták.

Minden erejükre szükség volt, de pumpáltak végkimerülésig, amíg az apróság hatalmas szőrsömörballonná nem fúvódott. Akkor szélnek eresztették, s az repült is fennen, a magasból még jól hallották örömittas szavait.

-- Srácok, ez a legfrankóbb ajándék, amit csak adhattatok. Tízezer piacot látok, és, aha, az ott a Frangepán utcai metróállomás. Teljesen elragadta a rá nagyon is jellemző nagyzási hóbort.

-- Houston, Houston, ez csodálatos! Kis lépés ez egy sömörnek, de hatalmas lépés az… -- itt félbe szakadt a boldog üzenet, az egyre csökkenő légnyomásban hirtelen szétdurrant a sömörasztronauta, s gyászos lebegéssel ereszkedett alá cafatjaira szakadtan, vissza a piacra, ahonnan felívelt rövidke pályafutása.

Néhány sömör elpityeredett, de a java hurrázott, gátlástalanul örvendezett társuk gyászos romlásán.

A ragyás, aki immár negyednaposra itta magát a sok tanácskozásban, most kissé magához tért és felzokogott.

-- Ó, teremtő mátranováki rizling, ember legyen a talpán, akire ma ráköltözök! Még egy rundot mindenkinek -- nyögte még, majd újra elájult.

Így veszett hát el négy nap leforgása alatt vezérük és bosszantó pörsenésük.

Mindez egyetlen nappal esett korábban, mint ahogyan a Caola kísérleti telepén egy elálló fülű segédlaboráns véletlenül felfedezte a sömör hatékony ellenszerét, amely találmány őt híressé és gazdaggá, ám rövid mesénk hőseit üldözött vaddá tette.

Hogy jó hírt is mondjak, tizennégy sömör egymásra utaltan azóta is menekül, sziklarepedésekben éjszakáznak, kerülik a nyüzsgést és átszoktak magvak és gyökerek fogyasztására.

(Ennek igazán csak a túlsúlyos magvak és gyökerek örülnek, s mi mind, hogy vége a tanulságos mesének. Banzáj!)

Előzetes a következő fejezetből, amely szamurájsömörök viszontagságait taglalja 

egy tokiói piacon, szereplők -- hihetetlen, de --: tizenhét különféle sömör.

Ahová a Caola keze sem ér el, zene, tánc, málnaszörp, konfetti.

Meglelik-e a kenőcs ellenszerét, elsömörösödik-e a világ,

vagy újabb rettenthetetlen hősök lépnek színre?

Elővételben féláron, coming soon...

(2007)

120th REAL TIME

Minden felfeslik hatodjára!

6.

Még azon a délelőttön Viktor és Ferenc az Akácfa utcában korzózott mosolyogva, épphogy a kezüket nem lóbálták.

Ferenc tudta, amit tudott, nem először igyekezett az amúgy évekkel korábban beszüntetett közlekedési vállalat változatlanul prosperáló lerakatába.

– Hogy én erre nem is gondoltam – csapott a homlokára az egyik exminiszterelnök, miután elolvasta a feliratot.

– Meg még egy-két dologra, de spongyát rá. Mire való egy jó barát? – így a másik exminiszterelnök mosolyogva.

Csak a tisztviselő nem mosolygott a pult mögött.

– Korona? Milyen? Svéd, Cseh?

– Ilyen, no! – kapta le a fejéről a másolatot Viktor.

– Talán hátul, várjanak és ne hangoskodjanak nekem, mert lófasz se lesz, nem korona. Azzal eltűnt hátul s el is maradt jó sokáig.

Akadt idő megszemlélni az elhagyott tárgyak elképesztő tömegét, pedig a pult környékén csupán esernyők, látcsövek, babakocsik, játékvasutak, cvikkerek, csajkák, lószerszámok, táskarádiók és műlábak voltak.

– Bakker, ez hogy biceghetett haza? – röhögött fel a korona várományosa, s maga is meglepődött, hogy mindenki vele nevet. Hát ilyen ez? – nyilallt bele a fájdalmas gondolat, de aztán ismét kacagni kezdett teli torokból.

Irénke az utcát vigyázta, ő már csupán szolgálati okokból sem nevethetett, de nem is értette, mire ez a jókedv, amíg a korona sorsa bizonytalan.

A hivatalnok másfél óra múltán tért vissza, az arca zsíros volt, a körmei mocskosak, de egy ígéretes szatyrot lengetett bal karján.

– Korona, mi? Legközelebb a fejedet is elhagyod – förmedt a még mindig kuncogókra.

– A zacskó is a fejeden volt? – kajánkodott Ferenc, de Viktor nem sértődött meg.

Többé már nem.

– Irénke! – szólt ki az utcára. – Volt rajtam zacskó?

– Tegnap?

– Bármikor. Volt?

– Néha, de ilyen ocsmányságot nem húzhat a fejére – pöcögtette meg a feliratot.

Mit mondjak, nem is húzta.

(2010. 07. 18. 22:34)

119th REAL TIME

A remény ébredése, avagy az ötödik

5.

A tárgyalásra elvonultak a könyvtárba.

Sokat nevettek.

Konyakozgattak.

Gyula szívta a kapadohányt.

Péter aludt, Péter aludt (és még három Péter aludt).

A part alatt mindösszesen egy varjú kaszált, de az nagyot.

Meglepően hangulatos éjszaka kerekedett. Csak hajnaltájt került szóba a korona esete (de akkor már Gyula is aludt, meg Sándor, József, és László is aludt, Ildikó is aludt és még sokan mások is aludtak).

Viktor nem aludt, Ferenc sem, ahogy Irénke, meg a Kövér Laci, no és az ördög sem – persze nekik nem kunszt!

És a tárgyalás eredményes volt.

Mert:

118th REAL TIME

Folytatás (és második közjáték)

4.

E nemes, koronás fő – jó, mostanság másolatot viselvén a szomorú előzmények okán – alig bírta ki a klinikáig, pedig Irénke aztán taposta a pedált, szirénázott, villogott, holott így éjfél tájban aztán végképp kiürültek az utcák.

Az az átkozott tej!

– Be fogok szarni, Irénke – nyöszörögte, s a hölgy tudta, hogy nem viccel, és nem csak azért nem, mert nem tud, de mert szarral még sohasem tréfálkozott még indiánosat sem.

Hatalmas csikorgással vágódott a kórház udvarára, majd felkapta a szenvedő legénykét könnyedén és felviharzott a portára. Mondhatni, az utolsó pillanatban érkeztek.

Irénke jó nevelésben részesült, ezért illedelmesen magára hagyta a hangos örömkiáltásokkal ürülő férfiút. Felhasználva az időt, rácsörgött Ferencre, aki nem lepődött meg, csupán az üvegezést hagyta félbe.

Mert jöhetett kormány váltás, jöhetett akár háború, akár béke, a jó NENYIT már csak kabalából is igényelték az emberek. A nemzeti összefogás immár a génjeikbe ivódott…

(Figyelem! Az alábbi felhívás egy másik klinikán díszeleg!!!)

(Tutti, hogy kretén...)

117th REAL TIME

Imhol a harmadik fejezet...

3.

Gyurcsány Ferenc kopott fürdőköpenyében az alagsori WC-csészéket sikálta. Nem büntetés volt ez, ő maga vállalkozott rá minden szerdán, mert nem akart találkozni a szöktetésére szervezkedő nyugdíjasok lelkes csoportjaival. Írhatott ő blogot, ezek a kriptaszökevények még mindig inkább hittek a suttogó propagandának.

Egyszerű tüdőgyulladással kerül kórházba. 40 fokos láza ellenére hadakoznia kellett a mentősökkel, mert azok mindenáron a Kútvölgyibe akarták szállítani. Hazudhatta volna, hogy ő nem is ő, de nem hittek volna neki, ezért kénytelen volt tömött borítékokkal honorálni a félrenézést.

Az éjszakai ügyeletes fiatal fekete orvos volt, szerencsére hírből sem ismerte. De a biztonság kedvéért már az első éjszakán ágyat cserélt egy hevesen csukló beteggel. Néhányan persze felismerték azonnal, ő viszont kedvenc olvasmányából merítvén ötletet minduntalan valami fejlövésre hivatkozott.

Másfél hét alatt teljesen felgyógyult, de roppantmód megszerette a helyi könyvtárat. Bizonyítványait befogadták, hamarosan teljes állásban dolgozhatott.

Eleinte még látogatta a családja, de ilyenkor bezárkózott és ősrégi sakkfeladványokkal szórakoztatta magát. Az igazat megvallva szart a politikára, viszont míves katalógust hozott össze néhány hónap alatt. Ez annyira megtetszett a Lipcsei Állatorvostudományi Egyetem igazgatójának, hogy egy -- ki tudja mire szerveződött -- szakmai látogatást követően kölcsön kérte őt.

Hat hónapig volt távol. Ez az út arra is lehetőséget adott, hogy rendszeresen látogathassa a környéken lábadozó Horn Gyulát.

Sokat nevettek.

Konyakozgattak.

Gyula szívta a kapadohányt.

Egyszer még szkanderoztak is. Hagyta nyerni az öreget, naná.

De semmi sem tart örökké, Ferencet visszavárták a klinikára.

Így múlott el tizenöt esztendő.

Az első időkben még kritizálta a második Orbán kormány esztelen működését, de aztán felhagyott vele. Örömmel vállalkozott rá, hogy a kórház minden helyiségében kifüggessze a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot, illő módon, az ajánlott méretben, ízléses kerettel.

Esténként a pincében üveget szabdalt, méghozzá 50×70-esre.

Lelkesedésének híre ment, hamarosan minden budapesti egészségügyi intézménybe ő szállította a falrakész NENYIT, kívánságra oldalkocsis motorkerékpáron kiszállt és a felszerelést is elvégezte.

Nem volt egy elveszett ember, a szórakozásból űzött tevékenység busásan jövedelmezett. A következő tavaszon már büféket, majd dialízis állomásokat is működtetett, nem kevesebb anyagi sikerrel.

Amihez csak nyúlt, arannyá változott. (Egyedül az urológián idegenkedtek tőle.)

Időről-időre felröppent a hír, hogy jön és kipenderíti a pöffeszkedőket, de egyetlen erre utaló tette is csupán a demonstráció szintjén maradt.

Amikor Orbán Viktor és Schmitt Pál – addigra ismét csupán NOB potentát – leleményes trükkel ellehetetlenítette Londont, mint olimpiai helyszínt, majd nem kevés munkával átvette az egész rendezvényt, írt egy kis glosszát az ÉS-be, amelyben kételyeit fejezte ki az iránt, hogy a kiemelkedő sportesemény gond nélkül megrendezhető a Margit-szigeti Úttörőstadionban. Munkálkodása eredményeként az íjászatot áthelyezték a víztoronyhoz.

Az igazsághoz tartozik, hogy két évre rá, amikor véget értek a nyári játékok – az ősz, a tél és a tavasz addig felfüggesztésre került a szavazófülkékben forradalmat kivívó, mindközönségesen a zembereknek nevezett polgárok felhatalmazása alapján, no meg azért is, mert a tavasz is nálunk tölti az őszt, vagy mi a bánat –, elismerően nyilatkozott ugyanazon folyóiratban a kormány ügyes munkájáról.

Csak a végén csipkelődött egy kicsit, megjegyezve, hogy legalább a vizes számokat áttehették volna a szomszédos Hajós Alfréd – ez nem az a bizonyos Piszok Fred! – uszodába, mert ezzel jelentősen felgyorsultak volna az események. De azt nem tagadhatta, hogy soha még annyi negatív rekord nem született, mint Budapesten.

[Megjegyzés: a Nobel-bizottság azóta is töpreng a permanens olimpia, mint hungarikum elismerésén, habár ehhez a témához semmi köze. Nem lehet talán lényegtelen az ügy szempontjából, hogy a szabad kokaintermesztés jogáról való lemondás fejében beválasztatták a bizottságba Grespik Lászlót, aki azóta is fénykorát éli, igaz, a kevéssé tekintélytisztelő norvég polgárok minden gálán kinevetik és nem csupán a háta mögött hívják øyne fylt med oksekjøtt-nak, amit ez az amatőr nyelvésznek is utolsó hivatalnok dicséretnek vél a jó norvégok (és svédek és finnek és mindenki) nagy-nagy szerencséjére.]

Ezt követően már csupán új hivatása tárgyában hallatott kritikát.

Először akkor szólat meg – szűk, szakmai fórumokon –, amikor a kötcsei tézisek alapján előbb az idegen szavakat, majd az idegen alakokat, végül minden idegen dolgot kivágattak az országos könyvtárak anyagaiból.

Nem átallotta megjegyezni, hogy talán Anonymust ne piszkálják, valamint megpróbált rávilágítani, hogy a világirodalom nem rólunk szól csupán.

A cenzorok összeszorított ajkakkal, elszánt akaratossággal dolgoztak a nemzeti célkitűzések megvalósításán. De minden könyvtárban nem vehették át a hatalmat, annyi okos emberfőt még nem tudtak kinevelni az amúgy gyomként terjedő polgári iskolákban.

Hosszú évek kellettek, mire belátták, akárhány polgári osztály elvégzése is csak érettségihez vezethet, ebben az ügyben a napról napra hízó – előbb négyharmados, később ötnegyedes, sőt több! – politikai felhatalmazás sem segíthet.

Igaz, a hülyék kinevezését semmiféle törvény nem tiltotta, esetenként egyenesen előírta.

Tiltakozhatott volna akkor is, amikor Szőcs Géza Julianus barát helyett a kazános Morvait – és valami ismeretlen eredetű szifilitikus betegség csíráit -- hurcolta haza, vagy amikor az újjáéledő alföldi tanyavilág (egyúttal a vasút mintegy 0,05%-os növekedését is gerjesztő!) apró kis polgári köreiben kötelezővé tették a sumer nyelv- és kultúrörökség babonás tiszteletét.

(A boltokban csak ezen a kissé idegenszerű nyelven előadott kéréseiket teljesítették, az APEH felé pedig csakis rovásírásos számlákat nyújthattak be fővesztés terhe mellett.)

De hallgatott.

Ágálhatott volna a 2020. évi domboldali focivébé tervei ellen.

Nem szólat meg.

Az internet cenzúrázása ellen nem kellett mukkannia sem, mert arról maga Orbán Viktor nyilatkozta, hogy elektromos dolgokhoz inkább nem nyúlnak.

Sőt, amikor Facebook rajongói oldalán a miniszterelnök-elnök-elnök – mert addigra már egy váratlan helyről is felkérték, s ő kegyesen el is fogadta azt – ismerőseinek létszáma kétszeresen meghaladta a regisztráltak számát, erősen elgondolkodott, hogy csatlakozik.

Erre végül a 2022-es választások meglepően langyos kampányidőszakában került sor.

A parlament létszámát addigra három főre zsugorították takarékossági célokra hivatkozva, no meg azért is, mert Orbánnak több elnökséget nem állt módjában elfogadni, hiszen a rengeteg igazmondás felemésztette ideje nagy részét.

Focizni is csupán heti három-négy alkalommal járhatott!

Egyesekben felmerült, hogy pazarlás három embernek az egész Országházat kifűteni.

Ekkor jelentkezett Ferenc, s mindjárt fel is ajánlotta édesanyja megürült lakását törvénykezési célokra, azzal kecsegtetve a három derék honfiút – nő valahogy nem fért a tűzhöz, pedig legalább a konyhán elkélt volna a segítség, különösen amióta a büfét is ők vezették gebinben s a szendvicseket Stahl Judit szakácskönyvei alapján főzték –, hogy minden helyiségben olajkályha és kétforintossal, pontosabban bélással működő flipper is van, a templom és a Tesco pedig szinte köpésnyire.

Hogy őszinték legyünk, nem várt ő pozitív választ, de másmilyent sem, így alaposan meglepődött, amikor Orbán Viktor ismerősnek jelölte, s egy személyes üzenetben kifejezte nagyrabecsülését.

Ferenc ekkor látta jónak, hogy eredeti néven regisztráljon, ám a procedúra megismétlődött. Orbán Viktor jellegzetes kézírással – ami ezen a fórumon kevéssé jött át – köszöntötte, s hamiskásan csak annyit üzent, hogy mindig is nagyon figyelték ténykedéseit.

Két hétre rá telefonszámot cseréltek, a húsvéti böjtöt már együtt tartották, konspirációs okokból ugyan Vlagyivosztokban, de a szándék mindenképpen dicsérendőnek tűnt.

Másfél hónap alatt a helyi városi könyvtár príma katalógussal gazdagodott, miközben Viktor az óvodákat látogatta, mézes és lekváros kenyereket falt rakásra, majd dakota bölcsességekkel szórakoztatta a kisdedeket.

(Mesélik, hogy egy év múltán csupán egyetlen gyermek jele maradt mosolygós napocska, de róla kiderült, hogy kvantumfizikai tanulmányai miatt elbliccelte a mókás összejöveteleket. Idén pedig három embert is indiánnak véltek az immár másodikos elemisták és sajnos szó nélkül agyonverték mindegyiküket.)

A háromszoros elnököt pofonütéskén érte a választások elveszítése, kizárólag heveny isiásza miatt tekintett el a választási csalások vádjától, de talán az is hatott rá, hogy pünkösdkor megkoronázták régi barátai és üzletfelei.

Egyedül a jég hiánya miatt pityergett, mire a szemfüles Sz. Péter időskorú szómágus csúsztatott két kockányit az italába.

Így történt, hogy a vesztes választást követően harmadik éve hordta a koronát. Vagyis hordta volna, ha…. De váltsunk ismét jelenidőre!