Megszültem válaszom, de várom-e a folytatást?
Addig: függőjátszma.
| csulon -- re: Végy ki a versből | |
| Jaj, irgalom (édesanyám...na ne), hiszen ott a dátum a vers alatt, az pedig nem vicc, tényleg akkor követtem el. Mondhatnám röviden: akkoriban csináltam ilyesmit, illetve még egy kicsit utána is, de nem túl soká. A sztori pedig szintúgy banális -- mármint hétköznapi, ami az emberek többségének maga a valóság --,holmi kesze--kusza, ambivalens, amolyan poliform-perverz-- szörnyeteg szerelem. (Óh, az bizony.) Sajnálom, de nem gondoltam felsőbb, teremtő lényre, miközben írtam, csupán a magam kis bánatát zengedeztem. (27 éves koromra persze benőhetett volna a kutacsom rendesen, keményre, ahogy illik, de mit tegyek, így, az ötvenegyedikben is csak vakargatom, mert puha, mint a madártej habja.) "- futok én is vergődőn, csak baktatok. csak én látok önellentmondást ebben?" Van benne, persze. Mint kiagyaló, csak azt mondhatom, hogy a futás és a baktatás közötti "vergődés"-t nem fizikai mozgás leírásának szántam, hanem a két lehetőség közötti választás képtelenségének kifejezésére. Legyen, mondjuk: diszharmónia. A szálka én vagyok az ő tenyerében -- így morbid csak igazán. Szóval, gubancos dolog volt ez, nem is tartott tovább huszonöt évnél. (Az ügyet egy májsorvadás halállal zárta le.) Mantrázásról -- persze ez szigorúan önkényes vélekedés: ha mindent kipöckölnénk a 'lírából", amit túlontúl elkoptatottnak érzünk, mi maradna szegény költőnek? (Nem nekem, én csinálok mást régóta.) Talán jellemző lesz rám -- iménti mondataim fényében --, hogy 1985.-ben tollat ragadtam és levelet fabrikáltam Petőcz Andrásnak. Ő akkor betűkölteményekkel szorgoskodott, s így teljességgel el is kerülte a banalítás vádját. Nem volt még befutott költő, de ha lett volna, akkor is ugyanazt kérdeztem volna: honnan van ennyi pénze Letrasetre, ami hihetetlenül drágán volt csak kapható. (Ha egyáltalán.) Valahogy nem szeretem a tartalom nélküli formát. A szigorú -- bár óhatatlanul felületes -- ítélet nem keserít, sok-sok vers értéke kérdőjeleződne meg, ha mindegyikre rábiggyesztenék az alkotó teljes lélektani profilját. És viszont. Sok azért marad az értetlenség homályában, mert nincs mögötte élő emberi sors, pontosabban az olvasó arról mit sem tud. Így megy ez -- ha kölcsön vehetem Vonnegut kedvenc kis mondatát. ("voltam már szálka, most meg könny, gejl egy kicsit." -- az, elég gejl, da akkor azt éreztem, amit írtam és nem azon agyaltam, hogy ki mit gondol róla --, hogy most ezt gondolod, az rendjén való, pontosan ezt mondanám én is másnak, mert egy dolog mártírként az önsajnálatban heverészni, és más azt távolabbról figyelni. Istenem, hány elmeorvos él ebből? De az egy másik szakma.) Kár, hogy nem lehet ide képet tölteni, abban azért -- remélem -- jobb vagyok. És nem fenyegetésnek szánom, de alaposabban is körülnézek a sifonérban és jelentkezem.... (köszi&csulon) Ide viszont lehet, tehát rakok is! Szigma-verzió.  (copyright Jacek Yerka) Itt látható, ahogy a magyar ember a hal hátán is megél. Mint Jónás a ceten. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése