PREAMBULUM -- DE NEM NEMZETI HITVALLÁS

Endorphins ("endogenous morphine") in wikipedia
Az endorfinról a wikipédián,( hiszen ez nem egy idegélettani szakblog)


Egy szem endorfin molekulát azért mutathatok / I show here is a molecule (met-enkephalin): 139th REAL TIME


2010. október 24., vasárnap

212th REAL TIME

MTI 2010. október 24., vasárnap 14:38

A német külügyminisztérium sokkal jelentősebb szerepet játszott az európai zsidóság megsemmisítésében, mint azt eddig feltételezni lehetett, 1945 után pedig erőteljesen igyekezett leplezni azt - derül ki egy történészbizottság vasárnap ismertetett jelentéséből.

A hamarosan könyv formában megjelenő, mintegy 900 oldal terjedelmű dokumentumból idézve a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung vasárnap azt írta: a Wilhelmstrasse - saját állításával ellentétben - távolról sem határolta el magát a nácik apparátusától, hanem segédkezet nyújtott annak a zsidók tervszerű megsemmisítésében. A művet szerkesztő négy történész vizsgálatai során hajmeresztő részletekre bukkant a külügyi tárca politikai levéltárában.

A szerzők egyike, Eckart Conze a hetilapnak elmondta: az 1945 májusa után terjesztett változattal ellentétben, miszerint a tárca diplomatái Hitler hatalomra jutása után azért maradtak a helyükön, hogy megakadályozzák a legrosszabb dolgokat, a levéltári anyagokból világosan kitűnik: a külügy aktívan támogatta a nácik megsemmisítő apparátusát. "A külügyminisztérium kezdettől fogva tevékenyen részt vett a zsidók üldözését, jogfosztását, elűzését és megsemmisítését célzó valamennyi intézkedésben" - mutatott rá Conze.

A történészek megtalálták például a minisztérium úgynevezett zsidóügyi osztálya vezetőjének egy útiköltség-elszámolását. Franz Rademacher a 40-es évek elején tett belgrádi és budapesti szolgálati útjának indokaként a következőt adta meg: "Zsidók likvidálása Belgrádban, továbbá megbeszélés magyar küldöttekkel Budapesten".

A levéltári anyagokból arra is fény derült, hogy a 30-as évek közepétől a külügyi attasék kiképzésének éppúgy része volt a kötelező látogatás Hitler obersalzbergi rezidenciáján, mint a dachaui koncentrációs tábor fölkeresése.

A Der Spiegel értesülése szerint a vaskos tanulmány behatóan foglalkozik Ernst von Weizsäckerrel is, aki 1938 áprilisától kezdve államtitkári rangban szolgált a Wilhelmstrassén. A történészek megállapítása szerint ő (még mint svájci követ) kezdeményezte 1936 májusában azt az intézkedést, amellyel a náci rezsim megfosztotta német állampolgárságától Thomas Mannt. Indoklása szerint a Nobel-díjas író elleni represszióval kapcsolatban "nem merülnek fel fenntartások, miután az illető külföldön ellenséges propagandát fejtett ki a (harmadik) birodalommal szemben". Ez volt az a döntő érv, amelynek alapján A Buddenbrook-ház és A varázshegy írója elveszítette német állampolgárságát. (A korábbi államtitkárt a háború után ötévi börtönre ítélték Nürnbergben, ahol a perben fia, a későbbi német államfő, Richard von Weizsäcker volt a védője).

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak nyilatkozó Joschka Fischer "egyre jobban szörnyülködve" olvasta a történészek tanulmányát. A korábbi külügyminisztert, aki 2005-ben maga kezdeményezte a külügyi tárca múltjának átvilágítását, különösen felháborította a külügyminisztériumban 1945-ben létrehozott "központi jogvédő osztály" szerepe, amelyet botrányosnak minősített. "Úgy tűnik, hogy ez valójában inkább a tetteseket védő osztályként működött" - fogalmazott Fischer. Ezt alátámasztó példaként említette, hogy az osztály jegyzéket készített és osztott szét a külföldön elfogatóparanccsal keresett háborús bűnösökről, így akarva megóvni őket attól, hogy olyan országba utazzanak, ahol letartóztatás és elítélés várna rájuk.



Aktuelle Nachrichten online - FAZ.NET

Das Auswärtige Amt und der Holocaust

Grund der Dienstreise: „Liquidation von Juden“

Wie tief war das Auswärtige Amt in den Nationalsozialismus verstrickt? Der dieser Tage erscheinende Bericht der Historikerkommission zeichnet eine schockierende Bilanz. Die Zielmarke ,Endlösung‘ sei früh erkennbar gewesen.

Ernst von Weizsäcker, Staatssekretär im Auswärtigen Amt, während der Nürnberger ProzesseErnst von Weizsäcker, Staatssekretär im Auswärtigen Amt, während der Nürnberger Prozesse
23. Oktober 2010 
Das Auswärtige Amt war viel tiefer in den Holocaust verstrickt als bisher angenommen und hat nach 1945 erheblichen Aufwand betrieben, dies zu vertuschen. Das geht aus dem Abschlussbericht der Historikerkommission hervor, der dieser Tage als Buch in den Handel kommt: „Das Amt und die Vergangenheit - Deutsche Diplomaten im Dritten Reich und in der Bundesrepublik“ bringt auf knapp neunhundert Seiten teilweise monströse Einzelheiten ans Licht: So fanden die Historiker Eckart Conze, Norbert Frei, Peter Hayes und Moshe Zimmermann bei ihrer Akteneinsicht im Politischen Archiv in Berlin eine Reiseabrechnung des Leiters des sogenannten Judenreferats im Auswärtigen Amt, Franz Rademacher, in der als Grund einer Dienstreise von Berlin nach Belgrad und Budapest vermerkt ist: „Liquidation von Juden in Belgrad und Besprechung mit ungarischen Emissären in Budapest“. Wie die Autoren ebenfalls herausfanden, gehörte von Mitte der dreißiger Jahre bis Kriegsausbruch 1939 zur Ausbildung der Attachés nicht nur ein Besuch bei Adolf Hitler auf dem Obersalzberg, sondern auch des Konzentrationslagers Dachau.
Entgegen der vom Auswärtigen Amt selbst nach 1945 verbreiteten Deutung, wonach die Diplomaten des Auswärtigen Amtes nach Hitlers Machtantritt auf ihrem Posten ausharrten, um das Schlimmste zu verhindern, und sich gegenüber dem NS-Regime abschirmten, kam nun heraus, dass das Auswärtige Amt dem Vernichtungsapparat nicht nur zuarbeitete, sondern aktiv unterstützte: „Das Auswärtige Amt war an allen Maßnahmen der Verfolgung, Entrechtung, Vertreibung und Vernichtung der Juden von Anfang an aktiv beteiligt“, sagt der Marburger Historiker Eckart Conze im Interview mit dieser Zeitung. „Die Zielmarke ,Endlösung‘ war schon sehr früh erkennbar.“

Eine schockierende Bilanz

Neu beleuchtet wird auch die Rolle Ernst von Weizsäckers, der unter Joachim von Ribbentrop Staatssekretär war. Als Gesandter des Auswärtigen Amtes sprach er sich im Mai 1936 in einem Brief dafür aus, den Schriftsteller Thomas Mann auszubürgern. Dieser habe „feindselige Propaganda gegen das Reich im Ausland“ betrieben, deshalb bestünden gegen seine Ausbürgerung „keine Bedenken“ mehr.
Altbundespräsident Richard von Weizsäcker, Ernst von Weizsäckers heute neunzig Jahre alter Sohn, erklärte dazu im Interview mit der Frankfurter Allgemeinen Sonntagszeitung, von diesem Brief, der den Ausschlag bei der Ausbürgerung Thomas Manns gab, habe er nichts gewusst. Er verweist aber darauf, sein Vater habe die Juden 1938 dazu aufgerufen auszuwandern, um der Vernichtung zu entgehen. Ernst von Weizsäcker wurde im sogenannten Wilhelmstraßen-Prozess 1948/49 wegen Verbrechen gegen die Menschlichkeit zu fünf Jahren Gefängnis verurteilt.
Nach 1945 machte man sich, wie die Autoren ebenfalls herausfanden, ans Vertuschen. Die Zentrale Rechtsschutzstelle des Auswärtigen Amtes unterhielt zusammen mit dem Deutschen Roten Kreuz den „Warndienst West“ und warnte Hunderte von in Frankreich polizeilich gesuchten Kriegsverbrechern vor der Verhaftung.
Eckart Conze äußerte sich gegenüber dieser Zeitung abschließend so: „Das ist in dieser Gesamtschau tatsächlich schockierend. Das alles in einem großen Zusammenhang zu sehen, die Zeit vor 1945, nach 1945 und nach 1951, nach der Wiedergründung des Amtes, und die Systematik der Mittäterschaft sowohl an einzelnen Figuren als auch an ganzen Netzwerken zu erkennen, ist in seinem Ergebnis erschreckend, selbst für erfahrene Historiker.“
Die vollständigen Interviews mit Eckart Conze, Richard von Weizsäcker und Joschka Fischer lesen Sie morgen in der „Frankfurter Allgemeinen Sonntagszeitung“.



Text: edo.
Bildmaterial: RIETHAUSEN, ullstein bild - ullstein bild
© Frankfurter Allgemeine Zeitung GmbH 2010.
Alle Rechte vorbehalten.
Vervielfältigungs- und Nutzungsrechte erwerben
F.A.Z. Electronic Media GmbH 2001 - 2010
Dies ist ein Ausdruck aus www.faz.net.

(A derék Rademacher és az ő kézírása a Google képek segítségével.)


 

211th REAL TIME

Miért nem bombázták a szövetségesek Auschwitzot?

2004. szeptember 1. 11:13

Mi vezetett oda, hogy a nyugati szövetségesek a háború alatt lényegében semmit sem tettek azért, hogy megbénítsák a legnagyobb német megsemmisítő tábor működését? Lett volna realitása egy ilyen műveletnek?

A politikai akarat hiánya

Auschwitz bombázásának kérdése a nyolcvanas évek eleje óta tartja izgalomban a korszakkal foglalkozó történészeket. A problémát egy amerikai kutató, David Wyman vetette fel először. Korábbi cikkeinek összegzéseként 1984-ben kiadott The Abandonment of the Jews. America and the Holocaust 1941-1945 című könyvében a szövetségesek érdektelenségét, burkolt antiszemitizmusát okolja a bombázás elmaradásáért.

A Wyman-könyv óta gyakorlatilag folyamatos a vita, bár legtöbbször csak a nyugati szövetségesek felelősségét említik - az Auschwitzról szóló szovjet ismeretekről és szándékokról a nehezen hozzáférhető levéltári anyagok miatt szinte semmit sem tudunk. Hazánkban legutóbb egy amerikai történész, Paul Miller dokumentumfilmjének bemutatója kapcsán került elő Auschwitz bombázásának problémája. Körülbeül egy évvel ezelőtt pedig felkerült az internetre egy közel ötmillió világháborús légifelvételt tartalmazó brit adatbázis, amelyben megtekinthetők az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborról készült 1944-es fényképek is. A képek láttán ismét felvetődik a kérdést: miért nem bombázták a szövetségesek Auschwitzot?

A nyugati szövetségesek különböző hírszerző szervei 1944 tavaszára már számos információval rendelkeztek a haláltáborok létéről és működéséről. Egyre több jelentés érkezett az európai ellenállási mozgalmaktól, az ULTRA hírszerző szolgálat megfejtette a német távközlési kódokat, 1944 áprilisában pedig két cseh fogoly, Rudolf Vrba és Alfred Wetzler sikeresen megszökött Auschwitzból, és megírta beszámolóját, amely június közepére ért Londonba és Washingtonba.



Ekkorra már mind a brit, mind az amerikai vezetéshez megérkeztek az első olyan kérések, amelyek az auschwitzi gázkamrák, illetve a táborhoz vezető vasútvonalak bombázásától remélték a népirtás megakadályozását. A katonai akciót javasoló zsidó szervezetek mellett az elképzelés legjelentősebb támogatója az 1944 januárjában létrehozott amerikai War Refugee Board (WRB - kb. Háborús Menekültügyi Bizottság) volt.

Mind a brit, mind amerikai kormányszervek részről merev elutasításba ütköztek azonban az Auschwitz bombázására irányuló javaslatok. A két legfontosabb hivatalos ellenérv az volt, hogy egyrészt egy ilyen hadművelet jelentős erőket vonna el a máshol lekötött szövetséges légierőktől; illetve hogy a fogva tartott zsidókon leggyorsabban úgy lehet segíteni, ha a háborút minél gyorsabban megnyerik. Mivel pedig ehhez a német hadsereg legyőzésén át vezet az út, fegyveres erőket "civil," azaz nem katonai célpontok ellen bevetni nem célszerű.

A valódi okok inkább a második ellenérvhez állnak közelebb. Miután a WRB - kihasználva Roosevelt elnök széleskörű felhatalmazását - támogatást kért a hadügyminisztériumtól, a minisztérium belső memorandumban hívta fel munkatársai figyelmét, hogy "az ellenség által üldözötteken a leghatékonyabban úgy segíthetünk, ha a tengelyhatalmak katonai erejének leggyorsabb legyőzését tartjuk szem előtt". Hasonló volt a brit védelmi minisztérium reakciója is. Ez a hozzáállás alapjaiban rontotta a WRB tárgyalási pozícióit.

A katonai vezetés minden eszközzel igyekezett megakadályozni, hogy fegyveres erőket nem katonai feladatok megoldására vessenek be. Auschwitz bombázása olyan nem katonai művelet lett volna, amely precedenst teremt - egy esetleges bombázás után már katonai erővel kellett volna segítséget nyújtani minden menekültnek, politikai üldözöttnek, hadifogolynak, stb.

Ez a politika vezetett oda, hogy a háború teljes tartama alatt sem a brit, sem az amerikai fegyveres erők nem vettek részt szinte semmiféle - mai kifejezéssel élve - humanitárius műveletben. Az erről szóló döntés hadügyi körökben már 1944. februárjára megszületett, és nem is változott a háború végéig. A mindenféle nem katonai művelettel szembeni alapvető elutasító álláspont tehát már jóval azelőtt kikristályosodott, hogy az Auschwitz bombázásáról szóló javaslatok egyáltalán megfogalmazódtak volna.

A táborról készült fényképek problémája

A szövetségesek légi felderítése által készített fényképek között már 1944. áprilisától megjelentek az auschwitzi táborkomplexumról készített felvételek. Ezek a képek azonban a háború alatti döntéshozatalt semmilyen módon sem befolyásolhatták - ugyanis 1979-ig ki sem nagyították őket! Csak ekkor találta meg a felvételeket két, korábban fotóelemzőként dolgozó amerikai történész, Robert Poitiers és Dino A. Brugioni.

Mint láttuk, az Auschwitz-Birkenauról szóló információk nem jutottak túl a politikai-katonai vezetés legfelsőbb szintjén, a táborok így soha nem váltak katonai célponttá. Nem szerepeltek azon a hosszú listán sem, amely a "hivatalból" vizsgálandó objektumokat (harckocsik, lövegállások, stb.) tartalmazta. A fényképelemzők pedig - a precedens és az ismeretek hiánya miatt - ki sem voltak képezve rá, hogy táborok légifelvételeit értékeljék.

Ráadásul az Auschwitzról szóló képek véletlenül készültek - ez egyébként a politikai akarat hiányából is következik. A felderítő repülőgépek célja minden esetben a tábortól 5 kilométerre fekvő monowitzi olajfinomító volt, amely napi 2000 tonnás kapacitásával 1944 nyarán-őszén már a harmadik legnagyobb német olajüzem volt. Mivel a felderítő repülőgép kameráját a biztonság kedvéért mindig kicsit korábban kapcsolták be, a sorozaton néhány olyan kép is szerepelt, amely az auschwitz-birkenaui tábort ábrázolja. Azokat a képeket azonban, amelyeken nem a finomító szerepelt, hanem csak a tábor, nem vetették alá részletes elemzésnek.

Egyszerűen fogalmazva tehát elmondható, hogy a légierő elkészítette ugyan a szükséges felvételeket, nem volt tisztában a jelentőségükkel. Mivel pedig a tábor bombázására soha nem adtak parancsot, a fényképek katonai szempontból értéktelenek voltak, így a továbbiakban nem is foglalkozott velük senki.
Egy esetleges bombázás technikai nehézségei
A tábor elleni légitámadás technikai szempontból igen összetett feladat lett volna. Az auschwitzi táborkomplexum majdnem pontosan 1000 kilométer távolságra helyezkedett el a szövetségesek olaszországi légitámaszpontjaitól. Az út során mindvégig ellenséges terület fölött kellett haladni, kétszer is átrepülve az Alpokat, folyamatosan a német lokátorállomások "szeme előtt".

A távolság mellett a másik problémát az jelentette, hogy Auschwitz-Birkenau elrendezéséből adódóan a támadást rendkívüli pontossággal kellett volna végrehajtani - a gázkamrák és a foglyok barakkjai között alig kétszáz méter volt a távolság. Egyetlen eltévedt bomba is súlyos veszteséget okozott volna a foglyok között, nem is beszélve egy esetleges szőnyegbombázás "elcsúszásának" következményeiről.

Azok a nehézbombázó repülőgépek, amelyek számára a távolság nem jelentett volna problémát (pl. a B-17 "Repülő Erőd", vagy a B-24 Liberator), túlságosan nagy magasságból, így pontatlanul bombáztak. Ahhoz, hogy mind a négy krematórium 60%-os valószínűséggel megsemmisüljön, a korabeli szórási statisztikákat alapul véve körülbelül 1300 bombát kellett volna ledobni, melyek közül mintegy 250 bomba a tábor lakott részébe, a barakkok közé csapódott volna.

A nagy magasságból végrehajtott bombázás tehát gyakorlatilag az egész tábort elpusztította volna, ennek kockázatát pedig a szövetségesek nem vállalhatták sem erkölcsi, sem propaganda-szempontból - a németek komoly politikai tőkét kovácsolhattak volna a "zsidókat gyilkoló" szövetséges légierőből. Az pedig korábbi negatív tapasztalatok miatt szóba sem jöhetett, hogy a nehézbombázókat kis magasságból alkalmazzák - amikor 1943. augusztus 1-én így támadták a romániai Ploesti olajfinomítóit, a bevetett 177 gépből 61 elpusztult.

A kis magasságból, tehát pontosabban bombázó géptípusok számára pedig Auschwitz túlságosan messze volt. Egyetlen olyan repülőgép létezett, amely minden szempontból alkalmas lett volna a feladatra, a brit De Havilland DH 98 Mosquito könnyűbombázó. A háború talán legjobb bombázójaként számon tartott Mosquito közel 1800 kg bombát tudott szállítani 2300 kilométer távolságra, ráadásul a faépítésű repülőgépet a német radarok alig érzékelték, 650 km/órás végsebességével pedig nem sokkal maradt el a vadászrepülőgépektől. Ebből a típusból azonban sohasem állt rendelkezésre elegendő, valamit a legjobban kiképzett hat Mosquito század folyamatosan bevetésen volt Nyugat-Európában. Egy Auschwitz elleni bombázáshoz a hatból legalább három századra szükség lett volna - a várható magas veszteségek (a közeli monowitzi olajfinomító 69 nehéz légvédelmi lövege, vadászrepülőgépek, stb.) tehát éppen a legértékesebb alakulatokat érték volna.

A tapasztalatok szerint ugyanis egyetlen precíziós támadás ritkán elegendő a célpont teljes megsemmisítéséhez - Auschwitz II-ben pedig négy nagy, különálló gázkamra-krematórium működött, egymástól jelentős távolságra, azaz négy különálló célpontot kellett volna szétrombolni. Nagy valószínűséggel szükség lett volna tehát néhány napon belül egy második támadásra is. Erre viszont a németeknek már lett volna idejük felkészülni, ami komolyan veszélyeztette volna az egész akció sikerét.

Várható veszteségek

A tábor elleni légitámadás még precíziós bombázás esetén is súlyos veszteséget okozott volna a foglyok körében. Biztosan elpusztult volna a négy nagy gázkamrát működtető Sonderkommandók teljes, 440 fős állománya, ráadásul a kettesével álló krematóriumok között, a bombázók legoptimálisabb rárepülési útvonalán helyezkedett el a `Kanada` nevű nagy raktárkomplexum, amelyben közel 2000 ember dolgozott folyamatosan. Ha pedig a támadás idején éppen bent áll egy deportáltakat szállító vonat, az további százak-ezrek halálát jelentette volna. Nem egy zsidó szervezet és politikus tartott elfogadhatatlannak minden olyan megoldást, amely akár egyetlen zsidó szándékos meggyilkolásával járt volna. Ők a tábor helyett inkább az oda vezető vasutak bombázását szorgalmazták.
A vasutak, hidak bombázása
Az Auschwitzba vezető vasútvonalak bombázása először a Kassa-Presov vasút kapcsán vetődött fel, az erről szóló javaslat 1944. június 23-án érkezett meg Washingtonba. Ezen a vasútvonal egyike volt annak a hét, Magyarországról észak felé vezető vasútvonalnak, amelyen a magyar zsidóság deportálása lezajlott.

A júniusi javaslatot követően 1944 októberéig több-kevesebb rendszerességgel kérte számos zsidó szervezet az auschwitzi vasutak, különösen pedig a vasúti hidak támadását. Európának azonban túlságosan sűrű a vasúthálózata, egy-egy sérült pályaszakasz könnyen megkerülhető. A vasútbombázással érdemi hatást legfeljebb a magyar zsidóság deportálásának idején lehetett volna elérni, ti. Magyarországról észak felé csak hét vasútvonal vezetett. Viszont mire a szövetségesek elegendően pontos információval rendelkeztek, és a vasútvonalak elleni bombázások megkezdődhettek volna, a magyar zsidóság deportálása már befejeződött. (1944. július 9.)

A szétbombázott vasúti pályák nagyon könnyen, gyakorlatilag egyetlen éjszaka alatt újra üzemképessé tehetők. Ezt 1944-re minden hadviselő fél a saját tapasztalataiból tudta. Ebből következően egy vasútvonal folyamatos blokkolásához szó szerint napi rendszerességgel kellene azt bombázni. Ez pedig túlságosan nagy erőket kötne le - az erők szétforgácsolása fontos érve volt a bombázást elutasító katonai vezetőknek is.

A nehezebben javítható vasúti hidak bombázása más problémákat vetett fel. A szövetségesek 1944 tavaszán már próbálkoztak hasonlóval, amikor légi úton akarták elvágni az Olaszországban harcoló német erők utánpótlását. Az 1944. március 19. és május 11. között zajló STRANGLE hadművelet egyik fő tanulsága az volt, hogy a vasúti hidakat aránytalanul nehéz eltalálni, sokszor több ezer bomba ledobásával sem sikerült végzetes találatokat elérni a megtámadott hídon. (A később oly nagy karriert befutó irányított bombák ekkor még csak kísérleti stádiumban voltak.) Ráadásul a németeknek még a legnagyobb völgyhidakat is sikerült tíz-tizenkét napon belül helyreállítani, végképp gazdaságtalanná téve a hidak elleni rendszeres támadásokat.

Mindezen korábbi tapasztalatok szerepet játszottak abban, hogy a szövetségesek a vasútbombázás javaslatát elutasították. A hadművelet megtervezésére sosem került sor. A fenti tapasztalatok mind az akció ellen szóltak, a viszonylag szűk vasúti szállítási keresztmetszettel lebonyolított magyarországi deportálások végeztével pedig már esély sem volt rá, hogy vasútbombázással érdemben lassítani lehessen a holokausztot.

És ha sikerül...?

A szövetségesek részéről az is fontos ellenérv volt, hogy még ha sikerül is használhatatlanná tenni a négy auschwitzi gázkamra-krematóriumot, a németek minden bizonnyal találtak volna más módot a foglyok meggyilkolására (agyonlövés, ideiglenes gázkamrák, stb.). A holttestek elégetésére pedig már korábban is széleskörűen használtak hullaégető gödröket. Ezekre eleinte `csak` a krematóriumok túlterheltsége és műszaki problémái miatt volt szükség, viszont ha a krematóriumokat lebombázzák, a hullaégető gödrök kapacitását viszonylag egyszerű lett volna növelni. Azaz egyáltalán nem biztos, hogy a krematóriumok megsemmisítése lényegesen lassította volna a táborokba hurcolt zsidóság elpusztítását.

A fentiek alapján elmondható, hogy a bombázás elmaradásában számos politikai és katonai tényező játszott szerepet. Ezek közül a legfontosabb minden bizonnyal a szövetséges katonai vezetés vonakodása volt mindenfajta "civil", azaz nem katonai műveletben való részvételtől. A fentebb részletezett katonai jellegű nehézségek egyfajta "passzív tudás" formájában befolyásolhatták az elutasító döntést.

A szövetséges katonai-politikai vezetés szintjei együttesen rendkívül sokrétű ismerettel rendelkeztek Auschwitzról és a többi haláltáborról, ám ezeket sosem foglalták rendszerbe. Az összesített információk hiánya meghatározó szerepet játszott abban, hogy nem alakult ki a bombázás végrehajtására irányuló politikai akarat. Ennek hiányában pedig nem kerülhetett sor még a tábor elleni légitámadás megtervezésére sem.

Rácz András

(A szerzőnek a témával foglalkozó nagyobb terjedelmű tanulmánya megjelent a Hadtörténelmi Közlemények c. folyóirat 2004. évi 3., áprilisi számában.)






2010. október 23., szombat

210th REAL TIME

MTI 2010. október 23., szombat 1:06
Cápa támadott és ölt meg egy hullámlovast a kaliforniai partoknál, Santa Barbara közelében - jelentették pénteken a helyi hatóságok.
A 19 éves fiatalember egy barátjával szörfdeszkázott a Vandenberg légitámaszpont közelében lévő partoknál, amikor cápatámadás áldozata lett: egy 4-6 méteres cápa rántotta a vízbe - jelentette az áldozat társának tanúvallomására hivatkozva a Santa Barbara-i serif hivatala. A szörföző nem sokkal a támadás után belehalt a lábát roncsoló cápaharapásokba.
Az Egyesült Államok nyugati partján rendkívül ritkák a cápatámadások, mindössze néhány történik egy-egy évben a cápakutatási bizottság, a cápatámadásokat regisztráló nonprofit csoport szerint. Az áldozatok leggyakrabban szörfösök, s a támadók általában nagy fehércápák.


_CONTINUOUS NEWS

Student killed by shark in Santa Barbara County identified

Posted: Oct 22, 2010 3:03 PM by Courtney Meznarich (Photo from Facebook) 
Updated: Oct 22, 2010 10:13 PM

The Santa Barbara County Sheriff's Department has identified the man attacked and killed by a shark as Lucas Ransom, 19, of Romoland, Calif.
Deputies say Ransom is a UCSB student. They believe he was attacked, then bled to death before his 20-year-old friend and two witnesses helped him to shore. Ransom was body-boarding, and his friend was surfing.
The attack happened Friday morning off the coast of Surf Beach near Vandenberg Air Force Base. The base closed Surf, Wall and Minuteman beaches for the next 72 hours while the incident is investigated. Surf Beach is the only beach open to the public in that area.
The Department of Fish and Game is on scene, trying to determine what kind of shark attacked Ransom. Witnesses say the shark was between 14 and 18 feet long.
The last time a shark attack was reported on Surf Beach was in 2008, according to officials on scene. No one was hurt, but a person's surfboard had visible bite marks.
County officials have posted warnings on nearby beaches as a precaution.
The Santa Barbara County Sheriff's helicopter is patrolling the area, as well as at least one Coast Guard boat, searching for a piece of the victim's missing limb.

Be sure to watch KSBY News at 5, 6, 10 and 11 for the latest on this developing story. As always, stay with KSBY.com for information as it develops.










2010. október 19., kedd

209th REAL TIME


Image of the Day 























De pár nappal korábban mi is érdemeltünk egyet:

208th REAL TIME

FLORI - [BARRACU] - DA

Eltörte egy hal a nő bordáit

2010-10-19 09:46:00