PREAMBULUM -- DE NEM NEMZETI HITVALLÁS

Endorphins ("endogenous morphine") in wikipedia
Az endorfinról a wikipédián,( hiszen ez nem egy idegélettani szakblog)


Egy szem endorfin molekulát azért mutathatok / I show here is a molecule (met-enkephalin): 139th REAL TIME


2010. augusztus 28., szombat

150th REAL TIME


MOZGÓ VILÁG


Csapody Tamás: A demokrácia hasznos polgára – Horváth József bori keretlegény élete és halála

A szerbiai Borba 1943- és 1944-ben öszszesen kb. 6000 magyar zsidó munkaszolgálatost vittek kényszermunkára. A munkaszolgálatosok, a muszosok magyar katonai keret parancsnoksága alatt éltek a bori központi táborban és a Bor környéki tíz altáborban. Német katonai munkaszervezet irányítása mellett dolgoztak bányákban és vasútépítésen. 1944 szeptemberében gyalogmenetben indították őket Magyarországra. Köztük volt Radnóti Miklós is. Az első csoportban elinduló kb. 3000 muszos nagy veszteségek után ért Szentkirályszabadjára. Néhány hét után azonban tovább kellett menniük. Szintén nagy veszteségeket elszenvedve a Veszprém–Zirc–Pannonhalma–Győr–Abda, azaz a dunántúli útvonalon érkeztek meg Hegyeshalomra. Itt átadták őket a németeknek, akik német koncentrációs táborokba vitték őket. Közülük mintegy 500-an élték meg a felszabadulásukat.


Radnóti Miklós és társainak gyilkossága ügyében az állambiztonsági szolgálat titkos nyomozást folytatott (1967–1977). Az ennek során nyitott Abdai gyilkosok c. dossziéban szereplők gyakran említik Horváth József tartalékos tizedes személyét mint a legdurvább keretlegények egyikét. Horváth József végigkísérte Radnóti Miklóst a dunántúli útvonalon, akárcsak a költő meggyilkolásával megvádolt Tálas András hadapród őrmester. Figyelemre méltó egybeesés az is, hogy mindkettőjük népbírósági ügyét ugyanazon dr. Pálosi Béla tanácsa tárgyalta. A népbíróság mindkettőjüket kötél általi halálra ítélte, de Tálassal ellentétben Horváth végül kegyelmet kapott. Horváth személyét még egy esetleges összefüggés teheti külön is érdekessé. Kőszegi Ábel író Radnóti utolsó időszakáról írt könyvében ugyanis azt írta, hogy a költő és 21 bori társának abdai kivégzését követően a gyilkosok a szerszámokat visszavitték a közeli csárdába. Az italozás során a keretlegények összeszólalkoztak a menetképtelen és már kivégzett muszosokat idáig szállító lovaskocsik gazdáival. A közöttük kialakult párbeszédet Kőszegi így írta le: „Az altiszt győzködik a kocsisokkal, hogy vigyék őket el Magyaróvárig. – A szentségit! Visznek és kész! Holnap vagy holnapután már otthon lehetnek. Nekem meg itt a falum a közelben, és én mikor mehetek haza?” Kőszegi adatolatlanul közölte az általa a hatvanas évek végén Abdán gyűjtött információkat. Ha Kőszegi adatközlője pontosan emlékezett, akkor az egyik gyilkos Abdához közeli faluból származott. Nem tudjuk, hogy ki lehetett a menetet kísérő kb. 60 keretlegény közül környékbeli. Tény viszont, hogy Horváth József a Győrtől közúton 36 km-re délnyugatra lévő községből, Újmalomsokról származott és előéletének eseményei Győrhöz kötötték.

Az MTI elődje, a Magyar Országos Tudósító (MOT) közleményt adott ki „Felismertek és elfogtak egy sokszoros gyilkos keretlegényt” címmel 1947. november 26-án. Ebben az állt, hogy „A Nyugati pályaudvarnál három volt bori munkaszolgálatos felismerte és rendőrnek adta át Horváth József tizedes volt keretlegényt, aki a bori 101/56-os munkásszázad hírhedt hóhéra volt. Horváth különleges kikötési módszerekkel kínozta a munkaszolgálatosokat. Bevallotta, hogy Szentkirályszabadján három embert puskatussal agyonütött, továbbá 23 munkaszolgálatost agyonlőtt. A felszabadulás után munkát vállalt a Magyar Pamutipari Rt.-nél, és felismeréséig ott dolgozott. A rendőrség Horváth Józsefet az Államvédelmi Osztály Népügyészségi Kirendeltségének adta át. A bori haláltáborból megmenekült munkaszolgálatosok egymás után mennek a Népügyészségi Kirendeltséghez, és jegyzőkönyvbe mondják Horváth József kegyetlenkedéseit.”

Az MOT anyagán kívül három írott forrás alapján tájékozódhatunk Horváth József katonai szolgálatáról és népbírósági peréről. Horváth József népbírósági anyaga, ha töredékesen is, de fennmaradt. Horváthot az állambiztonsági szolgálat szabadulása után is „társadalomra veszélyes, ellenséges személyként” tartotta nyilván, és folyamatos ellenőrzés alatt tartotta. (A róla fennmaradt anyag szintén hiányos.) Végül a harmadik forrás a már említett Abdai gyilkosok c. dosszié, amelyben nemcsak róla esett sok szó, de ő is megszólalt.

Horváth József földműves és napszámos a Győr, majd Veszprém megyéhez tartozó Újmalomsokon, zsellér és szegényparaszti családban született. Katonaként a győri utász zászlóaljnál két évig, majd rendőrként közel négy évig Budapesten szolgált. Innen alkalmatlansága miatt leszerelték, majd ismét behívták katonának, ezúttal az aszódi kiegészítő parancsnokságra. 1943 júliusában hajón és vonaton kísérte Borba a munkaszolgálatosokat. A központi „Berlin” táborban lett számvevő, majd bizalmi beosztásnak számító őrszolgálatot látott el a táboron belül és kívül, valamint a tábor körül. Az 1944 elején a bori táborcsoport élére került Marányi Ede alezredes legmegbízhatóbb embereinek egyike lett. Marányi rábízta a büntetések (kikötések) jelentős részének végrehajtását. A tábor kiürítése előtt Marányi parancsára részt vett a menetképtelen munkaszolgálatosok kivégzésében. A visszavonulás során Borból 1944 szeptemberében teherautóval Szentkirályszabadjára utazott. Itt is őrfeladatokat látott el. A bori muszosok Hegyeshalomig tartó gyalogmenetét végigkísérte. A németeknek történő átadásukat követően visszament Szentkirályszabadjára, és leszerelt. Hazament Újmalomsokra. Szülőfalujából mint katonaszökevényt a nyilasok előállították, és a győri hadbíróság elé került. A tárgyalást a szovjet csapatok előrenyomulása miatt már nem tartották meg. Horváth megszökött, és ismét hazament. 1945 őszén a rendőrség beidézte Pápára, de átszökött Ausztriába. 1947 nyarán visszaszökött Magyarországra, és Budapestre költözött, ahol azután a volt bori munkaszolgálatosok felismerték.

Horváth népbírósági anyagában nem lelhetők fel a vádirat, a tárgyalási jegyzőkönyv(ek) és dossziéi tárgymutatói. Ítéletének teljes szövegét sem ismerjük, mivel a tárgyaláson kihirdetett és leírt ítélet indokolását nem rögzítették, míg a végleges ítéletének szövegét nem tartalmazza a dokumentáció. Nem tudjuk tehát tételesen felsorolni, hogy pontosan milyen vádpontokban találta bűnösnek a népbíróság. Az anyagában fellelt 27 tanúvallomás alapján azonban pontos képet kaphatunk arról, hogy milyen háborús bűntettek elkövetése miatt ítélték halára.

A budapesti Államvédelmi Osztály 26 zsidó munkaszolgálatost és egy bori katonát hallgatott ki. Többségükben Horváth tizedes bori tevékenységéről tanúskodtak. A nyomozóhatóság által a tanúvallomásokról készített összefoglaló jelentés szerint Csillag Albert grafikus kivégzésével Horváth eldicsekedett, a Szentkirályszabadján krumplit lopó Müller Miklós munkaszolgálatosba pedig belelőtt. (Müller Miklós „lelövésével” a bori keretlegények ellen indult népbírósági perekben több keretlegényt is megvádoltak. Müller túlélte a bori munkaszolgálatot.) Nemes Sándor volt bori munkaszolgálatos tanúvallomása szerint a dunántúli menetelés során „útközben egyik éjszaka egy juhakolba tereltek bennünket, melynek ajtajába egy munkaszolgálatos őrt állítottak. […] Közben Horváth tizedes megjelent az ajtóban és az éppen őrködő Kovács Tibor nevű bajtársamat kerékküllővel összeverte úgy, hogy Kovács a fejét ért sérülések következtében Németországba való érkezésünk után hamarosan elpusztult. […] Zirc és Győr között, egyik községnél a betegeket vivő kocsihoz ment Horváth. Rákiabált a kocsin lévő emberekre, hogy »Már mindannyian kocsin akartok menni?« Ezzel leráncigált onnan két beteg munkaszolgálatost – egyiknek neve Wosner volt –, és egy farúddal addig ütötte mindkettőt, amíg fejüket szét nem verte, agyon nem ütötte őket. A két halottat otthagyta az országúton. – Ugyancsak ezen az úton történt a következő: Vonulás közben nem volt szabad kilépni a sorból. Ennek dacára közvetlen az út mellett lévő gémeskúthoz többen kiléptek inni. A keret ütlegelés és kiabálás közepette hajtotta vissza őket a sorba. Horváth tizedes nem ütött, hanem a gémeskút mellett két kilépett munkaszolgálatost agyonlőtt. Ennek én szemtanúja voltam.” László Pál, Engel György és Faludi István volt bori munkaszolgálatosok azzal egészítették ki mindezt, hogy az eset „Pannonhalma táján”, illetve „Pannonhalma előtt” történt, továbbá hogy a két áldozat Löffler Gyula és Wohl (Wosner/Vozner) Jenő volt. A szintén tanúvallomást tevő Kárpáti Józsefet ugyanezen útszakaszon Horváth úgy megütötte puskatussal, hogy összeesett. Márkus Ferenc szemtanúja volt sok bajtársának Horváth általi „félig agyonverésének”. Veszprém után arra akarta kényszeríteni Katz nevű bajtársát, hogy „egye meg saját ürülékét”. Mivel erre bajtársa nem volt hajlandó, „kb. 5 lépésnyi távolságból belelőtt Katzba, aki azonnal összeesett és meghalt”. Egy másik munkaszolgálatos, Guttman Sándor azt vallotta, hogy Horváth „az elcsigázott és fáradságtól lemaradó vagy a sorból kilépő munkaszolgálatosokat minden lelkiismeret nélkül lelőtte. Ezeknek a lelövéseknek a legtöbb esetben szemtanúja voltam, tiszta lelkiismerettel állítom, hogy a keret között lévő keretlegények közül a legtöbb munkaszolgálatost Horváth keretlegény végezte ki.”

Horváth Józsefnek az állambiztonsági szolgálat által nyitott vizsgálati doszsziéjában egyetlenegy nem volt bori munkaszolgálatos tanúvallomása lelhető fel. Homolya János szakaszvezető, volt bori keretlegény tanúvallomásában Horváthot Marányi Ede alezredes „bizalmi emberének” nevezte, aki a keret megfigyelésével volt megbízva. Homolya jellemzése szerint Horváth „változó hangulatú ember volt, aki egyik percben simogatni volt képes, a másikban pedig minden emberi képzeletet felülmúló szadizmusra”. Ezt követően Homolya részletes leírást adott a Horváth által végzett szabálytalan kikötésekről és Csillag Albert hosszú megkínzásáról. A bizonyítékok hiánya miatt soha el nem ítélt Homolya tanúvallomásában úgy beszélt a dunántúli útszakaszon történtekről, mintha arról csak hallomásból értesült volna. Az Abdai gyilkosok dossziéban fellelhető anyaga szerint azonban egyértelmű, hogy ő is végigkísérte a dunántúli gyalogmenetet. Itt többek között azt mondta, hogy Szentkirályszabadján kapták Marányi Ede parancsát, hogy „minden keretlegénynek botot kell a kezébe venni és azzal ütlegelni a lemaradó vagy szökni próbáló muszosokat. Ezzel a lehetőséggel a keretlegénység élt is, gyakoriak voltak az ütlegelések. […] Horváth egyike volt a legbrutálisabb magatartású keretlegényeknek”, akivel ráadásul „az első napokban” együtt is ment. A keretlegények olyan „brutális magatartást tanúsítottak az agyonhajszolt, meggyötört, járni alig tudó muszosokkal szemben […] hogy már közvetlen Szentkirályszabadja után egy magyar tüzértiszt, majd a Pannonhalmi apátság környékén egy pap is elítélte és hangosan szidta őket, mert magyar katonához nem méltóan, embertelen viselkedtek. Ugyancsak így nyilatkoztak a civil lakosság köréből is számosan az egész útszakasz alatt.” Végül szintén ebből az anyagból tudható, hogy a terhelő tanúvallomást tevő Homolya 1945-ben belépett a KMP-be, és 1972-ben az MSZMP-ből a „bori tevékenysége miatt kizárták”.

Az Abdai gyilkosok dossziéban többen visszaemlékeztek az 1944-ben 30 éves Horváth Józsefre. Közülük Erdős Gyula volt bori munkaszolgálatos 28 év távlatából azt mondta az állambiztonsági szolgálatnak, hogy „emlékszem arra is, hogy a keretlegények között volt egy kb. 180 cm magas, erős testalkatú 30–35 éves újmalomsoki lakos, aki az ő szeme láttára több munkaszolgálatost agyonvert husánggal még Győr előtt”. A dunántúli menetet Horváthtal együtt végigkísérő Tóth Ferenc őrvezető, bori keretlegény azt mondta meghallgatásán, hogy „Különösen Horváth József tizedes tűnt ki kegyetlen, brutális magatartásával, aki az útvonalon valamennyi századnál megjelent.” Tóthtal és Horváthtal a menettel együtt tartó Rezsneky Mihály honvéd, volt bori keretlegény – aki később Horváthtal a börtönben is találkozott – hasonlóképpen nyilatkozott. (Horváth Józsefet „brutális, szadista természetű embernek ismerte, az egyik legkegyetlenebb keretlegény volt”.)

Horváth József a népbírósági perében elhangzott vádak közül elismerte, hogy a munkaszolgálatosokat botjával gyakran kegyetlenül megverte, és tömegesen, szabálytalanul kötötte ki, miközben verte is őket. Elismerte továbbá, hogy Borban jelen volt 17–18 zsidó munkaszolgálatos kivégzésénél. Közülük 7–8 főre saját maga is lövéseket adott le. Részletes tanúvallomást tett Csillag Albert folyamatos és kegyetlen, általa történt kikötéséről. Marányi Ede alezredes parancsára hónapokig úgy kínozta őt, hogy csak lassanként pusztuljon el. Elismerte, hogy egy német katonának segédkezett Csillag bori kivégzésénél. Elismerte továbbá, hogy Szentkirályszabadján rálőtt valakire. A dunántúli útszakaszon „ha lemaradt valaki, azt megvertem kézzel vagy puskatussal. Nem tudom, hogy hány embert vertem meg.” Ezen útszakaszon emberek agyonverését vagy lelövését viszont tagadta.

A Magyar Országos Tudósító Horváth tárgyalásáról is adott ki közleményt. Azt írta, hogy „A vádlott Horváth József tagadta bűnösségét, csak annyiban ismerte el azt, hogy a kapott parancsokat végrehajtotta. A felvonult tanúk azonban mindenben igazolták a vád állításait, és a bori haláltábor borzalmai elevenedtek meg a tárgyaláson. Pálosi tanácselnök a népbíróság teljes ülésének idejére felfüggesztette a tárgyalást, és a felizgatott tömeg, amikor Horváthtot a fogházba kísérték, a folyosón megtámadta a volt keretlegényt, akit a fogházőrök sem tudtak megmenteni a tömeg haragja elől, és súlyosan bántalmazták.” A népharag ezen kifejeződése nem lehetett ritka jelenség, hiszen egyik népbírósági tárgyalása előtt Tálas Andrást is véresre verte a feldühödött tömeg.

Majdnem pontosan egy évvel Tálas András hadapród őrmester elítélését és kivégzését követően hozott ítéletet Horváth ügyében a budapesti népbíróság (1948). A népbíróság Horváthot háborús bűntett elkövetése miatt halálbüntetésre (főbüntetés), vagyonelkobzásra, és politikai jogainak felfüggesztésére (mellékbüntetés) ítélte. További dokumentumok hiányában kénytelenek vagyunk Horváth jóval későbbi, az igazságügy-miniszternek címzett levelében foglaltakra támaszkodni (1957). Ebben azt írta, hogy a népbíróság kegyelmi kérelmét elfogadta, és halálbüntetését kegyelemből életfogytig tartó kényszermunkára változtatta át. Ennek okáról nincs tudomásunk. Az MOT újabb közleményéből annyit tudunk mindössze, hogy a kegyelmi tanács döntése titkos volt. Fennmaradt viszont a győri Államvédelmi Osztálytól származó jelentés arról, hogy „a 16 munkaszolgálatost” meggyilkoló Horváth ügyében Újmalomsok „községben többen összefogtak, hogy 10.000 Ft-ot előteremtsenek. […] Ennyi kell a Népbíróság részére, hogy halálbüntetés helyett életfogytiglani kényszermunkát kapjon a vádlott.” Az ügy hátterében Horváth barátját, a győri rendőrségen dolgozó Szabó Gyula rendőr főhadnagyot és ügyvédjét nevezte meg a budapesti népügyészségnek címzett jelentés (1948).

Az elsőfokú ítélet megszületése után négy hónappal kelt Népbíróságok Országos Tanácsának (NOT) végzéséből tudható meg, hogy Horváth védelmében az újmalomsoki község Nemzeti Bizottsága és „demokratikus pártjai” nyilatkozatot küldött az elsőfokú bíróságnak. A nyilatkozathoz a község lakossága 700 aláírással csatlakozott. (Az Újmalomsok és Ómalomsok egyesülésével létrejött Malomsok lakosainak száma 2008-ban 599 fő volt!) A nyilatkozat szerint a vádlott „demokratikus gondolkodású, törvényt tisztelő, embert becsülő, szorgalmas, derék és becsületes ember volt. Horváth József, aki soha senkivel nem civakodott, büntetve soha nem volt, és mint a közösségnek esküt tett mezőőr, hivatását a legnagyobb buzgalommal és lelkiismeretességgel látta el.” A védelem ezzel a nyilatkozattal kívánta elérni a vádlott elmeorvosi vizsgálatát. A védő indítványában ugyanis Horváth „elmeállapotának kóros elváltozásával magyarázta azt a kettős lelkiséget, amit egyrészt a terhelt vádbeli tevékenysége, másrészt a falujabeli magatartása tükröz vissza”. Az elsőfokon eljáró népbíróság az indítványt nem fogadta el, így a panasz ügyében a végleges döntést a NOT hozta meg. A NOT kimondta, hogy „a vádlott vádbeli cselekményeit »bori környezetben« követte el. Az ottani haláltábornak már történelmi kerete van. Vádlott látszólagos kettős lelkisége lényegében a környezete kettőssége. Nem tartalmaz olyan problémát, amely elmekórtani kérdés. Ebből következik, hogy vádlott elmeállapotának megfigyelésére szükség nincsen.” A védelem „panaszolta a vádlott cselekményének minősítését is”, vagyishogy el akarta érni, hogy a Horváth által elkövetett bűncselekmények ne essenek a háborús bűncselekmény jogi kategóriájába. A NOT ezt a semmisségi panaszt is elutasította, így minden vonatkozásában jóváhagyta az elsőfokú ítéletet.

Horváth a váci országos börtönbe került, ahol kitanulta az üveges szakmát. A forradalom idején a többi rabtársával együtt kiszabadult, és visszament szülőfalujába. Az MSZMP Malomsoki Alapszervezete igazolta, hogy „Az ellenforradalom alatt még csak jelét sem mutatta annak, hogy a hőzöngők közé menjen, vagy pedig a nyitva lévő nyugati részeken keresztül itthagyja az országot.” Horváth még a börtönbe való visszamenetele előtt, Malomsokról kérelmezte ügyének felülvizsgálatát és rehabilitációját. Kérelmében tagadta bűnösségét, becsületes embernek mondta magát, mivel „az én kezeimhez senkinek a vére nem tapadt. Tehát azt a súlyos büntetést nem érdemeltem ki. […] Az államvédelmi hatóság emberei foglalkoztak velem, mivel nem ismertem be az ellenem hozott »koholt« vádakat, a hatóság emberei durva módon bántalmaztak, és olyan szövegű jegyzőkönyvet írattak alá velem kényszerítő körülmények között, ami nem felelt meg a valóságnak, és annak az alapján az ügyészség vádat emelt ellenem.” Rehabilitációját vagyis szabadon bocsátását a bíróság nem javasolta, mivel „rendkívül súlyos bűncselekményeket követett el”. Javasolta viszont az életfogytig tartó kényszermunka büntetését határozott tartalmú börtönbüntetésre történő átváltását, mivel 1956-ban, az ideiglenes szabadulása után „nem merült fel kifogás magatartása ellen, és önként jelentkezett börtönbüntetésének folytatására”. Horváth unokaöccse, a malomsoki Somogyi Lajos az Elnöki Tanács Elnökéhez fordult rokona szabadlábra helyezése érdekében. Ebben leírta, hogy ő kérdőre vonta unokaöccsét: „nyilatkozzon, hogy milyen bűncselekmény miatt kapta ezt az igen súlyos büntetést, [Horváth József – Cs. T.] kijelentette, hogy bátyám, azok a vádak nem fedték a valóságot, csak mivel olyan hamistanúk is felvonultak ellenem a tárgyalásra, akiket soha nem láttam, a bíróság kénytelen volt ezt az ítéletet hozni”. (sic!) Somogyi Lajos egyebek mellett azzal indokolta kérését, hogy rokonának „községünkben földjei vannak, most amikor ez évben községünk Szocialista (Termelőszövetkezeti) község lett, az ő földjeit is bevittem a termelőszövetkezetbe. Igen nagy szüksége volna rá a TSZ-nek is, mert munkaerő-hiánnyal küszködünk.” Unokaöccsére utalva végül ezzel a mondattal fejezte be kérelmét: „Mi felelősséget vállalunk és ígérjük, hogy hasznos polgára lesz a Demokráciának.” A már említett igazolásban a helyi MSZMP alapszervezet is kérte Horváth mielőbbi szabadon bocsátását. Horváth József végül 140 hónap (11,7 év) letöltése után 1960-ban végleg szabadult a váci börtönből.

Horváth József ismét visszatért szülőföldjére, és megnősült. Az állambiztonsági szolgálat Radnóti Miklós meggyilkolásának ügyében folytatott nyomozása során őt is megkereste. A pártonkívüli mederőrt a pápai járási rendőrkapitányságon hallgatták ki 1971-ben. A kihallgatása során Horváth elismerte, hogy részt vett a dunántúli útszakaszon a bori menet kísérésében. A szolgálat azt rögzítette meghallgatásáról, hogy „Az utat gyalogmenetben tették meg, velük ment egy vagy két lovaskocsi, amire útközben beteg, járóképtelenné vált muszosokat raktak fel.” Horváth ez alkalommal is megerősítette korábbi álláspontját, miszerint „a bíróság általi felelősségre vonása jogtalan volt, mert ő sem tett mást abban az időben, csak a parancsot hajtotta végre”. A nyomozókkal azt közölte, hogy „azzal a gondolattal jött el hazulról, hogy többé már nem mehet haza, mert felakasztják, felesége pedig özvegy lesz. […] Csináljanak velem amit akarnak, akasszanak fel, vagy tapossák ki a belemet, de én akkor sem tudok mondani semmit, nem emlékszem semmire.” A nyomozók végül összegzésképpen azt jegyezték fel a meghallgatásról, hogy Horváth „értelmes, gyors észjárású”, akinek „szemléletében 1944 óta lényeges változás nem történt. Jelenleg is fél attól, hogy az eddig nem ismert tevékenységére fény derülhet, és ezért újra felelősségre vonják.” Az Abdai gyilkosok dossziéban nincs további nyoma annak, hogy kihallgatták volna. A Radnóti Miklós és társainak meggyilkolásával gyanúsítottak körébe – érthetetlen módon – nem került be.

Horváth József leszármazottak nélkül, váci szabadulását követően 16 évvel, 72 éves korában halt meg szívinfarktusban vagy agyérgörcsben a malomsoki bolt előtt (1986). Az általam látott egyik igazolványképén egy középkorú, míg a másikon egy időskorú, erős testalkatú, de nem kövér Horváth József néz vissza rám. Szomszédai tudnak arról, hogy a világháború alatt katona volt, és emiatt „a zsidók annak idején keresték”, hogy bujkált, és hogy börtönben volt. Szerény embernek ismerték, aki részt vett a falu életében, de nem szívesen beszélt a múltról. A helyi focimeccsekre is eljárt, de a csapatot soha nem kísérte el idegenbe. Feleségével együtt a malomsoki evangélikus és ma már egyben katolikus temetőben nyugszik. Sírjukon ez a felirat áll: „A szeretet örök”.


(Az eredeti, jegyzetekkel ellátott cikk ITT.)

Nincsenek megjegyzések: