Elsőként talán arról: ez a kivonulás csupán ideiglenes, hogy a visszatérés még hangosabb és látványosabb legyen, amikor az eredmények kihirdettetnek. Ez nem lesz sameszokra bízva, a mannát csak egyetlen kéz oszthatja. De addig még kicsit töprengenie kell egy géniusznak is, siker és áldásos bőség nem terem vezényszóra, az országos víztárolókba pedig csak nem szórhatnak LSD-t, ami pedig sok-sok gondon segítene mindjárt. Például a semmit is könnyen eladhatóvá tenné, miközben a szent tisztelet is mindannyiunk napi gyakorlatává válna, ahogy zavaros tekintetünk pedig a feltétlen imádat bizonyítékává.
Ám síppal. droggal, nádihegedűvel sajnos egyenlőre még nem élhet csodálatos, centralizált demokráciánk. Ötlet kell, ami egykettőre kiránt a szarból országot, eszmét, zászlót, tábort. Nos, ezen mereng kormányunk szerény vezetője, ahogy a dolgozószobáját is csak ezért cserélte le egy kicsit nagyobb és világosabb sarokteremre, ahol magányos estéin, immár fenekéhez és jelleméhez alkalmazkodóbb széken üldögélve vallathatja a jövőt. És nem hiába, ha valamit ez az ember igazán akar, az megvalósul!
Ki is haragudhatna rá, hogy az elsőként felderengő illúzió oda röpíti, ahová a szíve és a lába egyaránt, egyenesen szenvedélyéhez, a focihoz? És mert nem ostoba, tudja jól, áttörés ezen a téren csak olyasmivel érhető el, amire előtte ember még sohasem gondolt. Dehogyis labdával meg kapukkal, az az út idestova negyven éve járhatatlan idehaza. Más kell, valami új, valami hihetetlen, valami kolosszális.
Már Kossuth Lajos sem zavarja az elmélkedést. Két falat füstölt kolbász, fél korty Sárazsadányi Koleszos, a rádióban halk tánczene. Az Esti Krónika kezdődne éppen, de ekkor elnémítja a kéz, ami a kölcsönt ingatja, a papíron -- hófehér, hivatalos, vízjeles -- siklani kezd a toll -- 4,60, ÁPISZ, golyós.
Olvassunk csak bele!
"Nem megy, a pályán nem megy, lejt, széles és latyakos.
Bizalmatlanul pillant körbe, de hamar megnyugszik, a falról Mészöly Kálmán portréja sugároz megnyugtató magabiztosságot. A mester éppen ezt üvölti (bizonyára) a partjelzőnek:
-- A jó édes k.... anyádat, te f....... állat, b.... meg azt a sz.... b...... zs.... nénikédet!
Az nyakon kiduzzadó erek látványa inspirálóbb már nem is lehetne.
"Az most nem is fontos, labdával úgy sem megy, ha az enyém."
De azért percekig jólesően mosolyog, visszagondol valahány labdájára a legelső pöttyöstől fogva.
"Nincs pálya, nincs labda, de nem is kell, amikor itt a fejünk!" Kicsit bele is túr a hajába, távolabbról akárki simogatásnak nézné.
"A fej, a fejem, a fejünk, a fejünkben... az a drágalátos piripócsi, hát kitaláltam... foci a fejben." Lelkesedésében a toll hegye átszakítja a papírt, kénytelen a lap közepén folytatni. "Megvan! Fejbefoci! Szarba-húgyba kerül, na jó, enni meg inni azért kell hozzá, de akkor is. Ebben aztán nagyok lehetnénk, le is kell védetni valamelyik léhűtő seggnyaló ügyvéddel már holnap reggel. Miénk lesz az első világbajnokság, sőt, egyenesen az enyém, mert én találtam ki. Egy világ bámul majd a szemembe, hogy lássa a legszebb akciókat. Istenem, micsoda idea, nem találok szavakat magamra...."
A továbbiakban már csupán a szerzői jogokat érintő rész kacifántos, jogászkodós passzusait olvashatnánk. Éjfélkor az alkotó megpihen, bár elalvás előtt még pár percig motoszkál benne egy rossz érzés. "Sok lóvé nincs benne -- motyogja --, de holnap majd arra is kitalálok valamit. Hülye pénzügyek."
Reggel a takarítók így találnak rá, csíkos ingére kicsurrantott nyállal. Amint aláírják a titoktartási szerződés frissített példányát, valamint a kérelmet, amely szerint leghőbb vágyuk, hogy bárhol és bármikor megfigyelhetők legyenek akár titkosszolgálati módszerekkel is, már folytathatják is munkájukat.
Tízre ragyog a terem. Legutoljára még leakasztják a falról az ízléstelen cicomával keretezett edzőt és csomagolópapírba burkolva leszállítják a pincébe Kossuth mellé.
(Másnap, ugyanott, több gazdasági racionalitással fejben és szívben egyaránt.)
A menü most kicsit hitványabb: mócsingos disznósajt szikkadt kaláccsal és felvizezett barnasör üvegből. "Mindenhol jó, de itt azért elég szar" -- gondolja, amikor belép és ledobja zakóját a szófára. "Nincs kecmec, pénzt kell szerezni, de nem a zemberektől" -- huppan otthonosan újszerű, gazdasági munkaközösséges stílusú, s ezért nem éppen kényelmes székébe. Gondjai miatt akár Minarik Edére is hasonlíthatna, de nem teszi, sőt, a kósza gondolattól is ijedten vadul imádkozni kezd. Félig térden, félig -- mert azért nyakas kálvinista is, amikor az a kalap van rajta -- nyújtott lábbal. Most inkább egy őrült, ám kreatív jógázónak látszik, még szerencse, hogy szavait elnyeli a kettes villamos a sarkon.
A magányos szeánsz ma is halk rádiózással kezdődik. A Szabó családnál kicsit megzavarodik, de nem akar most máson töprengeni, az ő dolga a pénz, sok pénz előteremtése, akár a föld alól is. A papír és a toll már ismerősünk, habár ma eleinte csak firkálgat, rajzolgat írás helyett. Láthatóan vonzódik a kerek formákhoz, de csakhamar leszakítja, összegyűri és a szemétkosárba hajítja a lapot. "Nem lehet, nullával nem lehet szorozni -- sóhajtja --, pedig milyen könnyen menne."
Üresnek érzi a fejét, ezért felnyitja laptopját és a napi hírekben szemezget. A megvilágosodás egy pillanat műve. Szinte felsikolt. "Higgs bozon, ez kell, ez jó, ezt nem értem!" Az egész ember úgy ragyog, mint a Marx tér a hetvenes években. Részegen olvas, a nagy hadronütköztetőbe már csupán rutinból is beleköt. "Aztán mitől olyan nagy?! Ha akarnék, csinálnék nagyobbat. A Pokorni biztosan tudja, hogy mi az a hadron, az ütköztetésről viszont senki se tanítson." Percekig mosolyog, csak a palackba kortyolva tér vissza arcára az undor. Kicsit még vacakol, a gusztustalan disznósajttal alaposan összamaszatolja a szomszédos szék zöld kárpitját. Ismét önfeledten nevet, félhangosan mondja: -- Na, holnap reggel az a málészájú Matolcsy jól beleül a mócsingba. Majd adok neki váltás gatyát, ha nagyon hisztizik, de nem fog, tudja ő, hol a helye. Felindulásában a sört is kilöttyinti, az a szőnyegre csurog a székről.
Két perc múltán azonban már ír, sebesen, lendületesen és okosan. "Itt ez a bozont, valami Higgs hagyta el és most nagyon keresik. Hogy miért pont egy földalatti körcsatornában, azt nem tudom, de nem is érdekes, a lényeg, hogy most mi legyünk az elsők. Azt mondják, két évük van, a költségvetésük meg akkora, hogy azzal az összes hazai folyót el lehet rekeszteni." Kis számológépet kerít és aprólékosan számol. Elkerekedik a szeme. Felnyög: -- Ezzel még a Volgát és a Dnyepert is, őrület!
És tovább jegyzetel.
"Szerződést megtámadni, üzletet megszerezni, ezt a dolgot meg karácsonyig megtalálni! Egy-kettő, ha kell, törvényt hozatok róla, de mivel ez valami bolyhos dolog lehet, most valamelyik maca lesz a benyújtó. Igen, és kap is hozzá új címet: nyugdíj- és bozonvédelmi biztos. Csak ez a Higgs nehogy betámadjon, legjobb lesz őt is bevonnom a nemzeti együttműködés rendszerébe."
Az írás itt megszakad, a töprengő hirtelen rázni kezdi a szolgálati kolompot, amire három marcona ferfi ugrik elő az ablakmélyedésekből. Szakszerűen körbeveszik, pillanatok alatt feladják rá a golyóálló mellényt és már tuszkolják is a titkos folyosón a páncélozott terepjáróhoz. Az autó sebesen suhan, forgalom nem zavarja, éjfélre jár.
Kilenc perc múlva a Sándor palotánál fékeznek, ám a portán sötét van, kénytelenek percekig dörömbölni. Az emeleten fény gyullad, a grafomán elnök álmosan pislog le egy kicsike erkélyről, de hamar felélénkül és kezét-lábát törve lohol a bejárathoz. Semmit sem kérdez, lelkes és odaadó egyensúllyal kanyarítja aláírását a mondat alá: "Budai Gyula a mai naptól meghatározatlan ideig különleges felhatalmazást kap egy bizonyos >>Higgs bozon<< haladéktalan előkerítésére, célja érdekében ideiglenesen felhagyhat minden egyéb tevékernységével." Dátum.
-- Hát, ez halál fontos lehet, ha leszeded a Gyurcsányról -- tekeri vissza a kupakot kedvenc tollára az elnök.
-- Az, Palikám, kurva fontos. Dőlni fog a lé! -- És ez a bozony vagy mi a franc tényleg itt van nálunk?
-- Ekkora kuplerájban még az is meglehet, de ha nincs, akkor viszont legalább senki se találhatja meg.
A hajdani olimpikon kicsit elsápad erre. -- Na, nyugi legyen, itt van, érzem én. Hát hazudtam én neked?
-- Nekem? Még soha, sőt, nekem a legsohább -- készségeskedik az önbizalmát hamar visszanyerő államfő.
A két vidám méltóság felajzva lép a már említett erkélyre. -- Kedves barátaim! -- bömböli az egyik.
-- Honfitársaim, Magyar hazánk büszke polgárai! -- így a másik (akkora M-mel, ami csak Moszvában dívik manapság), persze pont annyival halkabban, amennyit az illem diktál egy jó motornak. -- Elég is, hozd a tárogatót -- sóhajt a nagy gondolkodó.
A kiöregedett sportoló ruganyos léptekkel távozik. Egy perc az egész, újra ott áll és szeme imádattal csügg a néma szónokon. -- Alszik ez a sok balfasz. De ne aludjon, fújjad azt a Himnuszt, amíg megrepednek az ablakok! -- A magyart egyenlőre csak kis hibákkal tudom eljátszani -- szabadkozik a vendéglátó, s ijedtében a nagybetűről is megfeledkezik. -- Jó, akkor melyiket tudod rendesen? -- Talán a szovjetet.
-- Akkor azt, majd megtanulják, hogy hol lakik a magyarok úristene és jótevője!
Aznap reggel a megvadult sajtónak nyilatkozva Szijjártó Péter kénytelen elismerni, hogy a hajnali órákban karhatalmi erőkkel az üresen álló lipótmezei épületbe toloncolt és ott hidroterápiában részesített személyek -- az ország és a kormány elnöke -- állapota válságos, de nem reménytelen.
-- Negyed tízkor kását kaptak és azt bár egymásra kenték, de a vízzel már elég ügyesen bánnak. Orvosaink hadban állnak, a két elnök a helyén van. (Derültség balról, riadt hunyorgás átellenben, Szentesi Zöldi és Bayer a fogát csikorgatja, de hallgat.)
Ugyanekkor a miniszerelnök parlamenti szobájában egy kicsit molett hölgy joviálisan elmosolyodik, s bár tekintete nem őszinte, a szavai azok. -- Azt a kis disznósajtot elviheted, Mabel. És talán valamilyen ünnep lehet, mert egészen elérzékenyült hangon még ezt is hozzáteszi: -- A sört is vidd, és az üveget is megtarthatod.
Ekkora meglepetéstől még a villamosok is leállnak egy Pelczre, de aztán minden visszatér a szokott medrébe és hasad tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése