4.
E nemes, koronás fő – jó, mostanság másolatot viselvén a szomorú előzmények okán – alig bírta ki a klinikáig, pedig Irénke aztán taposta a pedált, szirénázott, villogott, holott így éjfél tájban aztán végképp kiürültek az utcák.
Az az átkozott tej!
– Be fogok szarni, Irénke – nyöszörögte, s a hölgy tudta, hogy nem viccel, és nem csak azért nem, mert nem tud, de mert szarral még sohasem tréfálkozott még indiánosat sem.
Hatalmas csikorgással vágódott a kórház udvarára, majd felkapta a szenvedő legénykét könnyedén és felviharzott a portára. Mondhatni, az utolsó pillanatban érkeztek.
Irénke jó nevelésben részesült, ezért illedelmesen magára hagyta a hangos örömkiáltásokkal ürülő férfiút. Felhasználva az időt, rácsörgött Ferencre, aki nem lepődött meg, csupán az üvegezést hagyta félbe.
Mert jöhetett kormány váltás, jöhetett akár háború, akár béke, a jó NENYIT már csak kabalából is igényelték az emberek. A nemzeti összefogás immár a génjeikbe ivódott…
(Figyelem! Az alábbi felhívás egy másik klinikán díszeleg!!!)
(Tutti, hogy kretén...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése