317th REAL TIME
Évért ék, elő!
„A Vártkert Bazár a kormányzásunk szimbóluma is lehetne” – mondotta bevezetőjében (negyed négy után pár perccel) az évért éket előadó, bár tárgyiasult formájában azt magasra – ahol az ott lobogó vezércsillag schmitteleg – felmutatni nem tudó szónok. Nézetünk szerint itt kellett volna abbahagynia. Adják át kormányzásukat, aztán ott szimbólumozgathatnak, ahol csak akarnak. Illetve maradjunk inkább a sportlétesítmények keretén és kerítésén belül. A vízcsapok nyitva tartása: hétfőtől szombatig: naponta háromszor tizenöt percig 7, 14 és 19 órakor; vasár- és ünnepnapokon: zárva. Az állatok etetése nem szigorúan, de tilos!
A hat nyúlon is túl, ott, ahol a fekultúr siet belőlük. Végük is lesz, meg se halnak – mert nem minden mese végződik igazsággal. A végén.
- Több függetlenséget Schmitt Pálnak/tól Van itt egy kis kápé is:
https://www.facebook.com/peter.konok/posts/865526846836758- Rögtön láttam, hogy a szövegíróim az Amerikai Használtautó-kereskedők Szövetsége által kiadott "Hogyan vonjuk el fecsegéssel a Vevő figyelmét a lyukas kipufogódobról" című füzetkéjéből ollózták ki a mai beszédemet - kezdte Orbán Viktor nagy várakozással övezett szónoklatát a Polgári Magyarországért Alapítvány várbazári díjátadó gáláján.
- Az is szemet szúrt nekem, hogy tévesek az idézetek, hamisak a statisztikák, kínosak a viccek, hazugok a hivatkozások, és csak az nem világos, hogy magamból csinálok-e még nagyobb bohócot e beszéd elmondásával, vagy Önöket nézem azoknak a velejükig korrupt, szemforgató dögkeselyűknek, akik. Kicsit mindkettő, ha engem kérdeznek. Ezért - hiszen Önök itt mind dolgos, magyar munkaemberek, és én magam is az vagyok - nem is rabolom az idejüket, és egyetlen rövid mondatban foglalom össze a Nemzeti Egyetértés Kormányának terveit az előttünk álló néhány röpke, de nekünk remélhetőleg baromi jövedelmező évtizedre: Hölgyeim és Uraim! A mi Pistáinknak kurva jó lesz! - Több függetlenséget Schmitt Pálnak/tól Mint aki halkan beleugrott és beszorult. Vizionálj még, elmeherceg!