318th REAL TIME from TFSP-facebook oldal
(a cenzúrázott poszt)
Magyar Nemzeti Filmgyártást! TL;DR-riadó!
Elképzelem Kálmánt, amint Budakeszin leporolja témába vágó (s bizonyára fényesre pilvaxolt parkettájú) könyvtárát, bár vélném, hogy előbb még kiviszi a felhalmozódott lócitromot a sekrestye mellé az éj leple alatt, nehogy már kiszerkesszék a vasárnapi első díszmisén, s többé ne kapjon borjúszegyet a dögkutas sintér Karikó Katalinról elnevezett (régebben Kutyaszalonna című) hentesüzletében, szemközt a Hitlerszalonna kézműves cukrászdával.
És ez olyan kellemes képzet, hogy menten felzúdul belőlem látatlanban is a tetemes költségvetésű Petrovics-sztori boldog befejezésének víziója (happy ending, ahogy Andy Vajna mondaná, ha lenne még neki szája), miszerint két tucat (=három falka) autentikus hacukába öltöztetett műparaszt szabadságharcos csicsás huszárok gyűrűjében torka szakadtából azt óbégatja a Vérmező közepén, egyúttal karakánul megfelelve a címben megjelenő, saját verskontextusában némileg kérdésnek is hangzó felkiáltásra, hogy nem, nem, soha – ide gyüjjék hortimiklós minden katonája, legszebb katóóóónááája! – s ezt aztán kánonban cifrázzák tovább, amíg csak le nem tekeredik a stáblista az utolsó perforációlikig.
Mindeközben Sándor, az egzaltált poéta
(megformálója természetesen az ezer arcú, s alig hetvenöt év alatt már kétszer is teljesen legyilkolt Dózsa László, okleveles terrorházi protezsált NER-mém, aki ezúttal lábprotézisek nélkül alakít, mondhatni derekasan, sőt csípős humorral)
a háttérben, pontosabban egy galagonyabokor mélyén éppen ott tart, hogy ezakérdésválasszatok!
A finálé bombasztikus, robbannak a vattapetárdák, habzik a tablettás óbor, serceg a rövidkolbász, loccsan a pörköltszaft, izzik a kancsuka, surran a bocskor, s ekkor megnyikordul a kolostorerkély dupla ablaktáblája, majd kis krákogás után feltűnik egy szélesvásznú megatoka, melyből felbröftyen a jól ismert, zsírosan plattyadt orgánum mint holmi posztmodern mamsi plény:
– Na, itten meg mi a fasz van?!
– Jelentem alássan a mini... hát, khm, khm ...szterelnökúrnak, forgatás van!
– Az ki van zárva, mert a fociban nincs semmiféle forgatás, legfeljebb örömbukfences gólhepiség (várjá' csak, a Karácsonynak lebetűzöm: H-A-P-P-Y, fülelhetsz tovább!) meg ótvaros böllérkötény, de ma nincsen meccs egy darab se, ami elég baj nekem! Antal, kérem, vigyék innen ezt a hangoskodó csőcseléket, mostan elmélkedni akarok a haza jövőjéről kicsinyég!
– De főnök, nem azt mondta a kormányülésen, most szerdán a büfékocsiban, hogy azzal már teljesen készen van?
– Mondtam, mondtam, hát hányszor mondjam még meg még és folyton újra, hogy ne azt figyeljétek, amit mondok, hanem amit aztán mondok, meg mégaztán és legaztán. Mars ki, rühös bagázs! Rózsika, maga meg hozza be nekem a vasalt sportújságot, de ne ám megint kifejtett keresztrejtvénnyel, mert magára uszulok, oszt akkor megnézheti magát!
– Úgy lesz, drága... őőő... uram, bár felhívnám a figyelmét, hogy ma különösen elmés, meg persze baromira nehéz a feladvány. Három meghatározásból kell kitalálni a megfejtést, ami huszonhét betűből áll, nehezítésül viszont úgy kezdődik, hogy WXQ és egyetlen zárt betű sincs benne!
– Nyugodjon meg, Gizike, fejtettem már ennél nehezebbet is, azóta sem kapható az az Ifjúkommunista lapszám a bodegákban, még nekem is csak sógyurmából sikerült rekonstruálnom, mert az eredetit a nagyfater elvitte a kert végébe, s mert olvasni ugye nem tud....
– Értettem, főnök, de nem enne előbb egy kis tepsi töpörtyűt? Most hajnalban süttem a sparhelten, friss dózerolású tűzifából rakott nyílt lángon.
– Az derék, nagyon derék, maga még sokra viheti, pedig, khm, nő, ha jól látom, ugye nő? Merénmácsak azökrömszarváig, azt is baszott nehezen, nofene, remélem már teljesen leellett és nem szaladgál szíre-szóra babádzgatni...
– Milyen egy viccesen nagyhumorú selma maga, Mihály!
– Mihály ám neked a pócsi Mária nénikéd, büdös banya, mennyé máris haza, sipirc!
És akkor az izgalmas filmet hatpercenként megszakító, hazafias hangvételű és négyperces reklámblokkokról nem is ejtettem egy szót sem, pedig az is nagyon mulatságos szegmense e filmesztétikai csodamű szerkezetének.
(Most vagy soha!, szín. magyar történelmi kalandjátékfilm, rendező: harminc évre titkosítva, fsz. Dózsa László és még a Sokanmások-família teljes számban, előbbit a hálás közönség halálba tapsolja, de az ő edzettségével ilyesmivel már nem árthatnak neki, így külön eltérítenek egy dömpert és azzal tapossák szét a szerencsétlen nyomorékot a Stefánián, a szóló honvédbanda szeme láttára, játékidő: 2×45 perc, illetve két gól különbségig bármikor bevégezhető, s ehhez számtalan alternatív befejezés is készült, pl. Petőfi a Keletiben vonatjegyet vált Barguzinba, holott még életében nem hallott róla, ellenben Vasváry Pál barátja nem tűr ellentmondást, s szinte felpréseli a költőt a szűk, mellékhelyiségbe bukó-nyíló ablakon keresztül a felpántlikázott Félázsia expresszre, de bérmentesítés nélkül, így már Csömörnél lehajítják az értetlenkedő, s kissé teszetosza költőembert, de szerencsére ott helyben átszállhat a segesvári személyre, amivel viszont lekési harcmezei halálát, de legalább marad remény a folytatásokra is; aztán ott van az a finálé, ahol férfi és nő egymáséi lesznek, pedig egyikük sem úgy indult reggel otthonról, hogy lesz neki valakije, vagy hogy ő lesz valakié – ez a verzió hosszú és érzelgős aláfestést kap Uhrin Benedek bácsi életművének kissé áthangszerelt, szimfonikus változatával, főmotívumként a méltán népszerű _Kicsi patak_ című árokparti műdalt használva a művelt nyugati nézőközönség igényes kiszolgálása érdekében; de van olyan is, hogy mindenki elmegy a nagy büdös semmibe, ami a 8-as busz hajdani végállomásától [Irhás-árok] tart egészen a csillebérci KFKI nyugati, kissé már leromlott állagú őrtornyáig.)
